nb1.hu

Fiatalokat tesztelt a Honvéd – reakció

Látott előrelépést a kispesti szakvezető.

A kispestiek Topolya elleni felkészülési mérkőzésén először lépett pályára Honvéd-szerelésében Luka Capan, akinek Ivan Lovric volt a társa a védelem tengelyében, továbbá Brandon Domingues először kapott helyet a kezdőben.

A 90 percet követően Tam Courts, a Honvéd szakvezetője így értékelte a látottakat a Honvéd honlapjának a jelen tése szerint:

"A legfontosabb az volt, hogy a játékosok megkapják a megfelelő meccsterhelést a szünet alatt és az is több játékperchez jusson, aki az elmúlt időszakban kevesebbet volt pályán. A héten sok fizikai felmérést végeztünk, így egy kicsit kimerülten kezdtük a találkozót, de jól szolgálta a felkészülésünket.”

A barátságos mérkőzés ellenére a vezetőedző csalódott a vereség miatt, ám úgy látja, hogy folyamatosan lép előre a csapata, és a Topolya ellen kimaradt helyzetek a bajnokin már találatként kerülhetnek jegyzőkönyvbe.

 „Mindig csalódás elveszíteni egy találkozót, de jó látni, hogy egyre jobban fejlődik a csapat az előre játékban is. Megvoltak a lehetőségeink, jó beadások, fejesek, a kapufát is eltaláltuk, ezen kell még finomítanunk a jövőben. Legközelebb ezekből már betalálunk. Most úgy érzem, hogy a legfontosabb, hogy növeltük a versenyt a csapaton belül, mialatt a játékosok kondija is karban volt tartva. Ma erre volt szükségünk.”

A mérkőzésen több fiatal játékosuk is a kezdőcsapatban kapott helyet, és csereként is szálltak be akadémisták, amivel rendkívül elégedett volt mesterünk.

„Örülök, hogy sok fiatal játékosunk tudta megmutatni, hogy számíthatunk rájuk, ilyen Dúzs Gellért, aki ugyan kapott gólt, de kiválóan helyt állt, vagy éppen az ifjú Krajcsovics, aki csereként tett ránk jó benyomást, ám a többi akadémistánk is bizonyította már – van aki edzésen és van aki mérkőzésen is –, hogy megérdemli a lehetőséget.” – Zárta mondandóját Tam Courts."

EMLÉKEZTETŐ
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD FC–TOPOLYA 1–2 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

G.: Plakushchenko (62., tizenegyesből), ill. Colic (21.), Ilic (51.)

Sárga lap: Zsótér (55.)

Honvéd: Dúzs – Vidar, Capan, Lovric, Kerezsi – Gomis (Klemenz, 57.), Plakuschenko (Traore, 72.), Zsótér – Domingues, Lukic (Krajcsovics, 57.), Sampeiro (Pukhtieiev, 80.)
Vezetőedző: Tam Courts

Topolya: Filipovic (Bursac, 72.) – Cvetkovic (Petrovic, a szünetben), Krsmanovic (Stojkovic, a szünetben), Stojic (Jovanovic, 62.), Krstic, Pavlovic Ilic (Angelkovic, 78.), Milosavljevic (Krpic, 78.), Stanojev, Spalek (Mirchevski, 62.), Colic (Antonic, 62.)
Vezetőedző: Zarko Lazetic

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC