Fernando szerint azért igazolhat a Diósgyőr

Reakciók az első edzőtáborozókról is.

Hazaérkezett az a DVTK az edzőtáborból, mely gárda még nem igazolt játékost a télen. Fernando Fernándezzel erről is beszélgetett a klub honlapja. Az interjúból szemezgettünk:
 
"Többen először vettek részt edzőtáborban. Mennyire vagy elégedett a fiatalokkal?
Nagyon. Mindegyikük remekül dolgozott. Borisznak ez már a második felkészülése az első csapattal a tavaly nyári után. Megkapta a bizalmat és élt is vele az edzőmérkőzéseken. Farkas Marcellt már ismertem korábbról, Vég Csongor is sokat dicsérte, tudtam, hogy jó labdarúgó, de mégis pozitív meglepetés számomra. Kész játékos, aki a segítségünkre tud lenni, bármikor bevethető, ha szükség lesz rá. Géringer Tamásra ugyanez igaz. Ő több poszton is használható, a középpályán és a védelemben is. Bárdos Bence számomra már nem fiatal játékos, hiszen neki megvan a rutinja, de nagyon hasznos volt számára ez az edzőtábor, mert látszik, hogy sokkal magabiztosabb lett, mint amilyen korábban volt.
 
Ha már a versenyhelyzet szóba került. A tavalyi év végéhez képest változás, hogy igazolás nélkül is sokkal bővebb keretből válogathatsz. Tóth Barnabás, Makrai Gábor és Ivánka Patrik kivételével felépültek a sérültjeink. Gondolom ez kellemes probléma is lehet a kezdőcsapat összeállításánál.
A kezdőcsapat összeállításánál számomra továbbra is az az egyik legfontosabb tényező, hogy hétköznap az edzéseken hogyan dolgoznak a labdarúgók. Könnyen előfordulhat, hogy lesz olyan, aki Pakson nem játszott, de most kezdő lesz, mert olyannyira odatette magát az elmúlt három hétben, hogy nem lehet kihagyni. Nagyon jó lenne, ha állandósulna az, hogy amikor csütörtökön vagy pénteken leülünk a stábbal, hogy összeállítsuk a hétvégi kezdőcsapatot, minden posztra két hasonló szintű játékos jutna. A sérültekkel kapcsolatban fontosnak tartom megemlíteni, hogy tavaly nyáron az egészségügyi stábot megreformáltuk, ezért két új fizioterapeuta és egy rehabilitációs edző csatlakozott hozzánk. Az ő munkájuk az, hogy a sérült játékosok hamarabb vissza tudjanak térni a csapatba. Ez úgy tűnik, hogy működik is.
 
Egyelőre nem érkezett új játékos Diósgyőrbe. Véleményed szerint a jelenlegi keret képes arra, hogy elérje a kitűzött célt?
A csapat készen áll, a jelenlegi keret alkalmas rá, hogy versenyképes legyen. Ugyanakkor szeretném megnyugtatni a szurkolókat, hogy Tajti József irányításával a klub hónapok óta figyeli a piacot, minden csapatrészbe nézünk játékosokat. Február közepén zárul az átigazolási időszak. Amint lesz mit bejelentenünk, azonnal meg fogjuk tenni. Sokkal könnyebb volt ez a pár hét, mint a nyári felkészülés. Minden labdarúgónk tudja, hogy mit szeretnénk játszani. Mivel két játékos elhagyta télen a klubot, prioritás az, hogy védőt igazoljunk, de ezt leszámítva minden pozícióra van több játékosunk. A labdarúgásban sosem lehet tudni, hogy mikor igazol el egy focista egy másik klubhoz, ha például kap egy jó ajánlatot, ezért folyamatosan nyitott szemmel kell járnunk, mert őket is pótolni kell előbb-utóbb.
 

Legfrissebb híreink