nb1.hu

Nem sokat ért az új játékos gólja.

AZ MTK ÖSSZEFOGLALÓJA

"A lengyel élvonalban szereplő Nieciecza Termalica elleni felkészülési találkozón Futács Márkó szerezte a mieink gólját. 

Fiatal csapattal kezdtünk a lengyel élvonalban szereplő Nieciecza Termalica ellen, hiszen hét 23 éven aluli játékos szerepelt a kezdőcsapatban: Somodi – Kadlec, Várkonyi, Nagy Zs., Sluka – Ramadani, Kocsis, Szakály D. – Miknyóczki, Miovski, Kovács M.

Nagy szélben kezdődött az összecsapás, amelyen kisebb lehetőségek után a lengyelek szereztek vezetést az első 10 percet követően: a bal oldalon futó támadás végén Spiewaknak csak be kellett passzolnia a hálóba laposan érkezett beadás után a labdát (1-0).

Ezt követően inkább mi irányítottunk, sorra jutottunk el szögletekig, de ezekből igazi veszély nem alakult ki. A 34. percben Szakály oldalszabadrúgása után veszélyesen jött be középre a labda, de Loska a helyén volt. 

Nem sokkal utána Ramadani cselezte át magát a középpályán, majd Szakályhoz került a labda, az ő beadása után viszont Miknyóczki sajnos nem találta azt el rendesen.

Az első játékrész végén még Sluka lőtt 18 méterről, de blokkoltak a védők.

Fordulás után tíz helyen is változtattunk, beállt Csenterics, Varju, Rajkovic, Spirovski, Mezei, Kata, Herrera, Kovácsréti, Palincsár és Futács is.

Mi kezdtünk aktívabban, Herrera azonnal jelentkezett egy átlövéssel. Az 51. percben nagy egyenlítési esélyünk volt: kettő az egyben mentünk a kapusra, de Kovácsréti utolsó passza sajnos pontatlan volt Futácsnak. Három perccel később Futács lőtt 17 méterről, de a hosszú sarokból nagy bravúrral mentett a lengyel kapus.

A 62. percben aztán növelte előnyét a Nieciecza: egy jobboldali beadás után Kukulowicz fejelt a rövid sarokba (2-0).

Viccesnek tűnhet, de a következő percekben a szél volt a főszereplő: a 64. percben ugyanis Stefanik adott volna középre oldalról, a szél teljesen megtolta a labdát, amely furcsa ívet "leírva" a hálóba vágódott (3-0). A túloldalon viszont Futács cselezett ki mindenkit, majd az üres kapu felé gurított – az óriási szél miatt azonban teljesen lelassult a labda, és egy védő még tisztázni tudott a gólvonal elől.

A viharos szél meghozta a lengyelek kedvét: a félpályáról (!) is próbálkoztak a 67. percben, a labda át is szállt Csenterics felett, de végül a kapu felett is. Ezt követően két átlövés után is nagyot mentett fiatal kapusunk.

Negyedórával a vége előtt aztán szépítettünk: Kovács ment el a bal oldalon jól, centerezett, Futács pedig nem hibázott (3-1).

A hajrában Csenterics védett még ziccerben, majd a túloldalon Futács ugratta ki Kovácsrétit, aki a rövid felsőt célozta meg, Kakolewski azonban hatalmasat mentett.

Az állás így is változott: a lefújás előtt egy jobb oldali beadás után kapásból lőtt a hálóba Orzechowski (4-1), kialakítva a végeredményt. Folytatás pénteken, amikoris két meccset is játszunk majd, előbb a lengyel élcsapat Radomiak Radom, majd az ukrán FK Sahtar Doneck ellen."

Nieciecza Termalica – MTK Budapest 4-1 (1-0)
Gólszerző:
Spiewak (10.), Kukulowicz (62.), Stefanik (64.), Orzechowski (89.), ill. Futács (75.)

A meccs összefoglalója:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC