nb1.hu

Felemás szombatot zártak Lovrencsicsék a Honvéd ellen

Budapest – Az egyik sérült volt, a másik gólt rúgott.

Mint ismeretes, 1-0-ra verte meg a Ferencváros a Budapest Honvédot az OTP Bank Liga 2. fordulójában szombaton. A zöld-fehéreknél nem léphetett pályára a nyári sztárigazolás, Lovrencsics Gergő. Lovrencsicsnek a combja húzódott meg, ezért nem kockáztatták meg a zöld-fehérek a pályára lépését.

 

A győzelem mellett viszont annak is örülhetett, hogy testvére, Balázs, gólt szerzett, szintén szombaton, a Soroksár-Honvéd II felkészülési mérkőzésen, amelynek 1-1 lett a végeredménye.

 

 

Mint ahogyan azt az nb2.hu jelezte, „Lovrencsics Balázs tavaly augusztusban, a bajnoki főpróbán, éppen a Honvéd ellen, Kispesten szenvedett súlyos térdsérülést, melynek következtében csupán május végén térhetett vissza a pályára. A felkészülési meccseken eddig nem sikerült a kapuba találni csapatunk korábbi házi gólkirályának, most azonban megtört a jég, Sándor beívelése után mellel, tanítani való módon tette maga elé, majd a balösszekötő helyéről, 8 méterről a léc alá bombázott.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC