Fehérvári botlás: Futács hangzatos nyilatkozatot adott

Hazai pályán akadozik a gépezet.

Forrás: molfehervarfc.hu

Zsinórban harmadik alkalommal nem tudott pontot szerezni hazai környezetben a MOL Fehérvár. Az együttes a Fradi és a Puskás Akadémia elleni vereséget követően ezúttal a Pakssal szemben maradt alul. A paksiak Szabó és Könyves találataival tudtak nagyon fontos három pontot szerezni. Amennyiben az FTC ma legyőzi a Puskás Akadémiát, a fehérváriak hátránya hat pont lesz a zöld-fehérekkel szemben. 

Futács Márkó a váratlan fiaskót követően nem köntörfalazott. A fehérváriak játékosa elmondta, hazai pályán egyértelműen negatív sorozatban vannak. Szerinte mindenkinek el kell gondolkodnia azon, hogy miben hibázott.

 

"Nehéz bármit is mondani egy ilyen mérkőzés után. Negatív szériában vagyunk itthon. A mérkőzés után az öltözőben azonnal beszélgettünk és egyértelmű, hogy csapatként kell felállnunk ebből. Mindenkinek el kell gondolkodnia azon, hogy mit nem csinált jól, hogy miből csinált keveset. Az biztos, hogy harcosabbnak kell lennünk. Meg kell mutatnunk, hogy milyen csapat vagyunk, hogy aki ide jön, annak félnie kelljen. Biztos vagyok benne, hogy el fog kezdődni egy jó széria!

 

Mostantól el kell kezdenünk kiemelni a pozitív dolgokat, a rosszakat pedig elhagyni. Ma egy kicsit minden játékos a másiktól várt megoldást. Úgy kell játszanunk, hogy tükörbe tudjunk nézni minden mérkőzés után. Hétfőtől péntekig olyan teljesítményt kell produkálni, mint amit szombaton, a mérkőzésen elvárunk magunktól. Még egy összecsapás van a téli szünetig, erre lehetőségként tekintünk, ahol bebizonyíthatjuk, hogy jó csapat vagyunk és úgy kell elmennünk a pihenőre, hogy elkezdtünk egy jó szériát. Most még nem volt fejmosás, holnap reggelig mindenki magába szállhat, hogy mit kell tennie, min kell javítania, aztán visszajövünk és bebizonyítjuk, hogy képesek vagyunk ennél sokkal jobban futballozni" - fogalmazott Futács, aki ebben a szezonban hét találatot szerzett a bajnokságban.

A mérkőzés összefoglalója:

MOL Fehérvár FC-Paksi FC 0-2 (0-0)
Mol Aréna Sóstó, 2019 néző, v.: Erdős
Gólszerzők: Szabó J. (54.), Könyves (78.)
Sárga lap: Stopira (45.), Nego (53.), Kovács I. (85.), illetve Kelemen D. (43.), Windecker (55.), Böde (69.)

Fehérvár: Kovácsik - Nego, Musliu (Zsóri 85.), Juhász R., Stopira - Nikolov (Milanov 62.), Pátkai, Elek - Kovács I., Petrjak (Bamgboye 75.) - Futács

Paks: Rácz G. - Osváth, Gévay, Lenzsér, Kelemen D., Szabó J. - Kecskés, Simon Á. (Papp K. 66.), Windecker (Balogh B. 86.) - Hahn (Könyves 57.), Böde

A vendég Paks 2-0-ra győzött a második helyezett MOL Fehérvár FC otthonában, a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában.

A Paks kezdte jobban a találkozót, a hazaiak csak az első félidő közepétől vették át a játék irányítását. A kapuk ritkán forogtak veszélyben, így a csapatok gól nélkül vonultak a szünetre.

Fordulást követően megszerezte a vezetést a vendégcsapat: távoli szabadrúgás után Szabó János kiszorított helyzetből gurított a kapus hasa alatt a hálóba. A Fehérvár továbbra is ötlettelenül futballozott, nem találta a paksiak masszív védekezésének ellenszerét. A Paks veszélyes ellentámadásokat vezetett, és az egyiknek a végén Könyves Norbert beállította a 2-0-s végeredményt.

Legfrissebb híreink