nb1.hu

Erősítési tervekről is nyilatkozott az Újpest trénere

Szivics szerint a Paks az út elején jár.

Az Újpest a Paksot fogadta az Illovszky Stadionban. A két gárda megosztozott a pontokon, az összecsapás 1-1-es döntetlennel végződött. A lila-fehéreknél Litauszki Róbert megsérült, azt nem lehet tudni, hogy mennyire súlyos a védő problémája. 

Nebojsa Vignjevics úgy véli, ráférne az erősítés a csapatára. Az edző szerint minden poszton kellene a vérfrissítés. 

"Litauszki Róbert kiválása előtt sem voltunk jó helyzetben, hiányzik egy center elölről, de a középpályát és a védelmet is meg kell erősíteni, ezen dolgozunk, de ez egyáltalán nem könnyű.

 

A paksiak ellen mindig nehéz, mert rendkívül fegyelmezett, türelmes együttes, több jó játékossal. Nehéz szituációba kerültünk a hibánkat követően, de a fiúk óriási erőfeszítéssel küzdöttek nemcsak az egyenlítésért, hanem a győzelem megszerzéséért is. Sajnálom, hogy ez végül nem sikerült, az utolsó tíz percben talán kicsit több volt részünkről a pályán a szív, mint a fej és a gólhelyzeteknél a végén ezért rossz megoldásokat választottunk" – mondta Vignjevics.

Tomiszlav Szivicsben vegyes érzések dolgoztak a sajtótájékoztatón, de a paksi mester elmondta, csapatával még az út elején járnak.

"Ha valaki a mérkőzés előtt előrevetíti az 1-1-et, elfogadtam volna, azonban a mögöttünk hagyott 90 percet követően már nem. 1-0-ra vezettünk, és majdnem sikerült feltennünk azt a bizonyos pontot is az i-re. Ugyanakkor azt gondolom, mivel ma hullámzó játékot mutattunk, összességében igazságos döntetlen született. Voltak jó és rossz periódusaink, de azt sem szabad elfelednünk, két hónap alatt nem lehet mindent helyretenni.

Véleményem szerint jó úton vagyunk, viszont még az elején, és így sem rossz egy jó Újpest ellen a fővárosban egy ponttal gyarapodni" – mutatott rá Szivics.

 

Emlékeztető: 

Újpest FC-Paksi FC 1-1 (0-0)
Illovszky Rudolf Stadion, 2349 néző, v.:
Solymosi
gólszerzők: Sankovic (68.), illetve Könyves (57.)
sárga lap: Balázs B. (44.), illetve Papp K. (29.), Balogh B. (92.)
Újpest: Pajovic – Pauljevic, Ristevski, Litauszki (Burekovic, 37.), Balázs B. (Bjarnason, 77.) – Sankovic, Onovo – Simon K., Rácz (Kovács, 62.), Zsótér – Nwobodo
Paksi FC: Holczer – Osváth, Lenzsér, Fejes, Szabó J. – Papp K., Bartha (Kővári, 74.), Balogh B., Remili (Könyves, 56.) – Hahn (Windecker, 82.), Böde

Az Újpest legutóbb 2-1-re nyert Diósgyőrben, ezzel megszakította április eleje óta tartó, hétmeccses nyeretlenségi sorozatát. A szintén hárompontos Paks ellen szólt, hogy utóbbi húsz idegenbeli meccséből csak kettőt tudott megnyerni. 

    

A szombati mérkőzés első negyedórájában a fővárosiak irányították a játékot, a tolnai gárda alig jutott át a felezővonalon, ám a félidő hátralévő részében már vendéghelyzeteket is láthatott a közönség.

    

A térfélcsere után rákapcsolt az Újpest, több veszélyes helyzetet is kialakított, ám a vezetést a Paks szerezte meg az egy perccel korábban beállt Könyves Norbert révén. A hazaiak nem sokkal később Bojan Sankovic fejesével egyenlítettek, és ezt követően is akadtak lehetőségeik, de az eredmény már nem változott.

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC