nb1.hu

Eppel visszatérése: überelné a korábbi időszakot

A szertáros már nem sokáig tudta tartani a mezszámát.

ÍME, EPPEL MÁRTON INTERJÚJA, AMIT A HONVEDFC.HU-NAK ADOTT:

Ugye tudod, hogy a kilences mez még szabad?

Igen, Pandur Robi bá, a szertárosunk mondta is többször, hogy „Epikém, most már nem tudom sokáig tartani a kilencest.” Ezt úgy egy hónapja mondta, szóval úgy készülök, hogy kilences leszek.

Nyomást jelent ebben a számban futballozni?

Nem, sőt alig várom, hogy újra kilences lehessek! Sajnos a Kajratnál és Belgiumban sem viselhettem ezt a számot, pedig nekem a kilencesben van az extra erőm.

 

Eppel hazatért – NB1.hu

 

 

A Honvédban eddig 70 bajnokin 35 gólt szereztél. Lehet tartani ezt a mutatót?

Sőt, mindenképpen tovább szeretném javítani! Az elmúlt két évben nagyon sokat fejlődtem, mentálisan, fizikailag és taktikailag is, minden téren érettebb játékos lettem, ezáltal lehetek képes arra, hogy übereljem a korábbi időszakot.

Másfél évet Kazahsztánban futballoztál, majd tavasszal Belgiumban szerepeltél, mit adott neked ez az időszak?

Két teljesen más csapatban szerepelhettem, a Kajratnál a bajnoki címért mentünk, míg Brugge-ben a kiesés ellen küzdöttünk, hál’Istennek ott sikerült is elkerülni a kiesési zónából. Megtapasztaltam milyen két különböző csapatban, különböző célokért játszani, új emberekkel találkoztam, új játékstílussal. A Kajratnál több edzőm volt, mind más és más stílust követelt meg, a Brugge-nél Bernd Storcknál kőkemény fizikai munka folyt. A külföldön töltött időszak alatt sokkal többet kellett mezőnyben dolgoznom és ezáltal sokkal jobban bírom a futást is.

Nemrég írtad alá a szerződésed a Honvéddal, és az arcodra van írva, hogy mit érzel!

Nagyon-nagyon boldog vagyok. Nagyon rég volt, amikor a Honvéddal először elkezdtem edzeni, és úgy volt, hogy tárgyalunk. Óriási kő esett most le a szívemről, de igazából a múltról, az elmúlt időszakról nem is szeretnék beszélni, nem akarok ezen gondolkozni, próbálok csak előre tekinteni. Azért jöttem ide, hogy a Honvédot segítsem, gólokkal, jó játékkal, győzelmekkel.

Megkönnyebbültél?

Tudom, hogy mit és miért csinálok, a Honvéddal való megállapodás is egy tudatos döntés eredménye volt, és biztos vagyok benne, hogy már az első edzéssel magam mögött hagyom az elmúlt hónapokat.  Nagyon várom a munkát a srácokkal, egy hónapig velük edzettem a nyáron, remek közösség van itt. Kell még egy kis löket a csapatnak, lehet még tovább fejlődni és azon leszek, hogy amit én tudok, abból a maximumot tegyem hozzá a csapat játékához.

Újra piros-feketében vagy, végigsétáltunk az öltözőfolyósón, fotózkodtunk a bajnoki ünneplést megörökítő képpel. Előtörnek ilyenkor a régi emlékek, vagy éppen a motiváció erősödik benne?

Tényleg jó érzés, hogy rajtam van ez a mez, már csak a kilencest és a nevemet kell rányomtatni a hátára – jegyezte meg nevetve. – Mivel két hónapja itt vagyok, és ezúton is köszönöm az edzéslehetőséget a Honvédnak, így találkozhattam már az öltözőfolyósón lévő fotóval, de amikor fent az irodában aláírtuk a szerződést, az nagyon nagy megkönnyebbülést jelentett. Sőt, nem is a megkönnyebbülés a jó szó, hatalmas bennem a motiváció, hogy megmutassam, mire vagyok képes és egy nagyon jó Eppel Mártont lásson mindenki.

Milyen állapotban vagy?

Sokat segített, hogy Simon Miklóssal és Kemény Kristóffal dolgozhattam a második csapatnál, pont olyan edzések voltak, amelyek segítenek annak, aki nincs meccsben, hogy rengeteg játékos gyakorlás volt, még ha én is tisztában vagyok azzal, hogy a meccset semmivel sem lehet pótolni, ezért nem tudom pontosan megmondani, milyen állapotban vagyok. Azonban ebben a két hónapban is azon dolgoztam, hogy bármelyik pillanatban, amikor szerződést kötök, akkor készen álljak.

A második csapatunkban szereplő fiatalok számára biztosan nagy élmény volt veled edzeni, hogyan fogadtak az ifjú tehetségeink?

Mindenki nagyon normális volt velem, láttam, hogy tisztelnek, ez jólesett, én is próbáltam ugyanolyan tisztelettel lenni feléjük. Először azt gondoltam, ott leszek egy hetet, esetleg kettőt, aztán hosszabb lett az időszak, amely alatt velük is sikerült jó kapcsolatot kialakítanom. Igyekeztem segíteni őket, élmény volt velük edzeni és azért is volt jó, mert egy kicsit megint mást láthattam a fociból. Az utóbbi tíz évben felnőttekkel edzettem, ők meg egy fiatal, csikócsapatot alkotnak, jó élmény volt.

Milyen célokat tűztél ki magad elé, mivel lennél elégedett csapat- és egyéni szinten?

Az első és a legfontosabb, hogy türelmes legyek magammal. Hosszú volt a klub nélküli időszak, ég bennem a tettvágy, már az első edzést is alig vártam, pedig „csak” egy edzésről volt szó. Hat forduló ment le a bajnokságból, és abban az évben, amikor aranyérmesek lettünk, akkor ugyanúgy hat meccs maradt ki, végül 27 mérkőzésen 16 gólt szereztem, hasonló statisztikával most is elégedett lennék. Illetve legyen eggyel több, mert a Honvédban és a Kajratban is 16 gólig jutottam, és ezt meg akarom dönteni.

Akkor jöhet a 71. bajnoki a Honvéd színeiben?

Jöhet, sőt nemcsak játszani, gólt is szeretnék szerezni – zárta mosolyogva az interjút Eppel Márton.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC