nb1.hu

Ennyi milliárdot zsebelhetett be a Puskás Akadémia 2011 óta a TAO-ból

Magyarország - A Hali játszatta a legtöbb tehetséget.

Dől a cégektől a társasági adó (TAO) a felcsúti Puskás Akadémiához, ám az NB I-ben szereplő felnőtt csapatába képtelen húsz év alatti játékost beépíteni. Pedig a MLSZ fordulónként milliókkal jutalmazza, ha az együttesek fiatalokat szerepeltetnek, de úgy tűnik, ez nem minden klub számára jelent motivációt.
 
A legtöbb tehetséget a Haladás küldte pályára az ősszel, összesen 2703 percet kaptak a szombathelyi ifjak – szembetűnő, a Puskás Akadémia csak a sereghajtó ebben az összevetésben, mindössze 26 perccel. Ez azért is megdöbbentő, mert a TAO 2011-es bevezetése óta már több mint 13,9 milliárd forint közpénz áramlott az egyesülethez, magasan a legtöbb az egész az országban – írta a Blikk.
 
Aligha kerülhetett volna távolabb az eredeti elképzelésektől a Puskás, a képet tovább árnyalja, hogy az említett huszonhat percet Sallai Roland hozta össze, aki nyár óta a ciprusi APOEL játékosa… A csapat írányítását a korábbi szövetségi kapitány, Pintér Attila még tavaly télen vette át, de azóta sem támaszkodik a saját nevelésű fiatalokra – csak a nyári átigazolási időszakban tizennégy új focistát igazolt, ebből hét külföldi volt, az utánpótlásból pedig nem került fel senki. Ez az ősszel a nyolcadik helyre volt elég a tizenkét fős mezőnyben.
 
– Hosszú távon stabil első osztályú csapatra van szükség Felcsúton, ha az kialakult, abba kell beépíteni a fiatalokat. Mi azonban még az út elején járunk – fejtette ki Pintér néhány hete a Nemzeti Sportnak. – Természetesen az ajtó nyitva áll előttük, hiszen nincs olyan edző, aki ne játszatná szívesen a saját nevelésű, a kívánt szintet megütő gyerekeket. Ám azt nem árt leszögezni, a tehetség önmagában nem elég, türelem is kell. Mint mondta, egyszer a Fradinál megpróbált haosnlót, amikor még ott játszott, akkor majdnem kiesés lett a vége.
 

Ezt mondta az újpesti jegyző a címerügyről – NB1.hu

Újpest jegyzője a címerügyről

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC