nb1.hu

Csercseszov az új játékost is értékelte. GÓLÖSSZEFOGLALÓ

Sztanyiszlav Csercseszov irányításával lejátszotta az első hivatalos (felkészülési) mérkőzését a Ferencváros. A bajnoki címvédő a Dunaszerdahely vendége volt és szenvedett 2-0-s vereséget. Ezen a mérkőzésen volt még debütáló a Fradiban, hiszen Fortune Bassey is lehetőséget kapott a bizonyításra.

A találkozó lefújása után Csercseszov így értékelte a látottakat:

„Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó tesztmérkőzést játszottunk, megérte ez a két és fél órás utazás. Jó volt látni, hogy több szurkoló is kilátogatott a mai mérkőzésre. Nagyon fontos volt a mai meccsen, hogy a saját játékunkat tudjuk játszani a pályán, és bizonyos játékosoknak 90 perc kerüljön a lábába. Nem régóta edzünk ilyen felállásban, hiszen nehezíti a helyzetünket, hogy tíz játékosunk van karanténban, hárman az Afrika-kupán szerepelnek. Voltak dolgok, amelyekkel elégedett voltam, de voltak olyanok is, amelyekkel nem. Van még egy hetünk felkészülni a bajnoki rajtra, és reméljük, hogy a Covid nem okoz további problémákat.”

A vezetőedzőt az új játékos teljesítményéről is megkérdezték:

„Mit is gondolhatnék a játékosomról, hiszen zöld utat adtam neki, ma bemutatkozhatott. Úgy gondolom, Bassey jól játszott, tudom, hogy mire képes. Voltak lehetőségei, de sajnos ma nem tudott gólt lőni. Annak is kifejezetten örülök, hogy Bolival komoly konkurenciát jelentenek egymásnak, így nagy csata lesz a csapatba kerülésért. Ami még ennél is fontosabb, hogy mindenkinek mindent bele kell adnia, és meg kell mutatnia a saját tudását, hiszen csak ezzel érdemelheti ki a helyét.”

Az FTC szlovák légiósa, Róbert Mak is nyilatkozott a lefújás után:

„Ez volt az első edzőmeccsünk a téli felkészülési időszakban. Voltak nehézségeink, hiszen többen karanténból tértek vissza, és az egész csapat csak három napja edzett együtt. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy nagyon jó mérkőzést játszottunk. Mindkét csapat jól játszott, a különbség annyi, hogy a hazaiak lőttek két gólt. Nem maradt más hátra, mint, hogy minél jobban felkészüljünk a jövő héten kezdődő bajnokságra.”

A támadótól azt is megkérdezték, emlékszik-e arra, mikor játszott utoljára Szlovákiában:

„Nagyon régen volt, valószínűleg utoljára a Nagyszombat ellen játszottam. Nagyjából három napja tudtuk meg, hogy itt fogunk játszani, mert először úgy volt, hogy Budapesten lesz a mérkőzés, de végül itt játszottunk. Nagyon kellemes volt a környezet, az egyetlen negatívum, hogy kikaptunk. Mindenképp javulnunk kell, hiszen jövő csütörtökön nekünk már kezdődik a bajnokság. Január eleje óta dolgozunk közösen, úgy érzem, hogy mindenki meg akarja magát mutatni. A helyzetet nehezíti, hogy nagyon sokan voltak karanténban, az edzéseket pedig ötös, tízes csoportokban végeztük. Az edzőnek sem egyszerű a helyzet, hogy ilyen módon kell felkészítenie a csapatot, meglátjuk, hogy a továbbiakban hogyan fog ez zajlani. Minden játékosnak megvan a lehetősége, hogy megmutassa mire képes, ami viszont biztos, hogy javulnunk kell, mert a jövő héten már bajnoki mérkőzés vár ránk.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DAC (Dunaszerdahely, szlovákiai)–Ferencváros 2–0 (2–0)
Dunaszerdahely, Mol Aréna, 1368 néző. Vezette:
Kiss Bálint
DAC: Veszelinov (Vantruba, a szünetben) – Brunetti (Beszkorovajnij, 83.), Veselovsky (Bögi, a szünetben), Kruzliak (Mugadbegovic, a szünetben), Ciganiks (Maly, a szünetben) – Njie (Dimun, a szünetben), Balic (Nebyla, a szünetben) – Krsztovics (Alex Pinto, 58.), Verlinden (Hahn J., a szünetben), Sharani (Moumou, a szünetben) – Andzouana (Vitális, 79.). Vezetőedző: Joao Janeiro
FTC: Dibusz – Wingo (Csontos D., 68.), Blazic (Botka, a szünetben), Dvali, Civic (Cabraja, 83.) – Besic (Nagy Olivér, 88.), Loncar – Uzuni (Marin, 56.), Mak (Gavrics, 73.), Zubkov (Szánthó, 68.) – Boli (Bassey, 58.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző: Krsztovics (17.), Ciganiks (28.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC