Első benyomásairól beszélt a Honvéd új védője

Nagy céljai vannak.

A törökországi edzőtáborban írta alá a fél plusz kétéves szerződést a Budapest Honvéddal a belga(-algériai) Mohamed Mezghrani, akit már nyáron is figyelt a stáb, több mérkőzését is látták a jobb oldali védőnek, s a 24 esztendős játékos élőben is bizonyította, hogy segítségére lehet Supka Attila együttesének, írja a klub hivatalos honlapja.
 
„Jól érzem magam a Honvédnál, úgy érzem, jó helyre kerültem – kezdte a Honvéddal két hete készülő Mohamed Mezghrani. – Boldog vagyok, hogy megegyeztünk a vezetőkkel, és örülök, hogy esélyt kaptam a Honvédtól arra, hogy bizonyítsam, mire vagyok képes. Valóban, már nyáron is szóba került a szerződésem, akkor másként alakultak a dolgok, de most télen kaptam egy újabb lehetőséget, amivel szeretnék is élni. Azért fogok küzdeni, hogy lehetőleg az összes mérkőzésen pályára lépjek, és ha van rá esély, akkor nyerjük meg az összes meccsünket. Azért is bízom abban, hogy jól megy majd a játék, mert egyrészt azzal segíthetem a Honvédot, másrészt növelem az esélyemet arra, hogy bekerüljek az algériai válogatottba.”

Legfrissebb híreink