Élő közvetítés az Újpest – MTK mérkőzésről

Budapest – Litauszki szabadrúgása három pontot ért a liláknak.

Varázslatos tavaszi hajrába kezdett az Újpest, a lila-fehérek remek, céltudatos, szemre is tetszetős játékkal nyerik meg sorra a mérkőzéseiket, ráadásul teljesen megérdemelten. Az MTK viszont végig kiegyenlített teljesítménnyel rukkolt elő a bajnokságban, jogosan harcolta ki, hogy kiléphet a nemzetközi porondra, és azt is megérdemelné, ha a dobogón végezzen. A két együttes párviadalai a magyar labdarúgás egyik legfontosabb, legnagyobb hagyományokkal rendelkező rangadóit jelentik.

 

Forró Gyula a mérkőzés előtt elárulta, hogy kiváló a hangulat az Újpest öltözőjében, a héten minden edzésen helyet kapott a szituációk gyakorlása, hiszen nem hagyhatnak üres területeket, vakfoltokat a pályán az MTK ellen.

 

 

Élő beszámoló:

 

1. perc: Erdős József sípjelére vette kezdetét a rangadó. Az Újpest lila-fehérben, míg az MTK tiszta kékben lépett pályára. Az összecsapást a hazai csapat kezdte.

 

6. perc: Itt az első helyzet. Asmir Suljic ment el a bal oldalon, ahonnan visszapasszolt az érkező Enis Bardhihoz, aki 18 méterről igazgatás nélkül kapu fölé lőtt.

 

11. perc: Röviden hazaadott labda után Hegedüs Lajos az utolsó pillanatban tudta csak elrúgni a labdát a letámadó Kim Ojo elől.

 

16. perc: Bardhi jobb oldali szöglete után Litauszki került nagy helyzetbe, de a kapu torkában rontott, igaz ha betalál, akkor se lett volna érvényes a gól, mivel lesen helyezkedett.

 

17. perc: Csiki lőtt 18 méterről kapu fölé.

 

20. perc: Kicsit álmoskás a mérkőzés így a kora délutáni napsütésben.

 

22. perc: Szép MTK támadás végén Pölöskei Zsolt készítette le a labdát Csiki Norbertnek, akinek a 14 méterről leadott lövése Litauszki Róbertről vágodott le.

 

23. perc: Csak rá kelett szólni, megélénkült az összecsapás. Ezúttal Suljic passza után Forró Gyula lőtt 15 méterről, a középre tartó labdát Hegedüs ütötte ki.

 

25. perc: Kanta József jobb oldali szabadrúgását Horváth Zsolt csúsztatta hét méterről a hosszú sarok mellé.

 

34. perc: Ismét a mezőnyjátéké a főszerep, körülményesen játszanak a csapatok.

 

36. perc: Suljic bal oldali beadása veszélyesen pördült fel a menteni igyekvő Dragan Vukmir lábáról középen, de végül sikerült felszabadítania Vass Ádámnak.

 

40. perc: Óriási hazai lehetőség. Suljic ugratta ki szépen Bardhit a tizenhatoson belül, majd utóbbi lőtt 13 méterről nagy helyzetből kapu fölé.

 

42. perc: Pölöskei tört volna be a büntetőterületre, de szépen zártak össze ketten előtte, a szabad labdáért nagy birkózás volt, de a helyzet elmaradt.

 

44. perc: Garami József cserélt. A megsérült Poór Patrik helyére Vadnai Dániel érkezett.

 

45. perc: Pölöskei lőtt 17 méterről, a hosszúba tartó labdáját Litauszki fejelte ki.

 

45+1: Vége az első félidőnek.

 

46. perc: Elkezdődött a második játékrész.

 

46. perc: Jól kezdett az MTK. Pölöskei keresztlabdája után Kanta lőtt 15 méterről a jobb oldalról kapásból, a kapu felé labdába még Horváth Zsolt beletette a lábát, de Balajcza hatalmas bravúrral védett.

 

51. perc: Újabb jó vendég lehetőség. Horváth jobb oldali beadására Kanta érkezett, majd lőtt 11 méterről, de rosszul találta el a labdát nagy helyzetben, így védeni tudott Balajcza Szabolcs.

 

54. perc: Bojan Szankovics váltotta Bardhit a hazai oldalon.

 

55. perc: Khaly Thiam kapott sárga lapot, miután felrúgta Jonathan Herist.

 

57. perc: Nagy Gábor szögletét követően Ojo fejelt hét méterről kapu mellé.

 

59. perc: Ismét Ojo villant. Szépen fordult le Vass Ádámról, majd 115 méterről nem sokkal lőtt a bal kapufa mellé.

 

66. perc: Nagy helyzet az Újpest előtt. Ojo szépen indította Loic Negót, a védő pedig kicsit kisodródva a jobb oldaról 11 méterről nem sokkal tévesztette el a hosszú alsó sarkot.

 

68. perc: Csiki Norbert helyén Bese Barnabás folytatja az MTK-nál.

 

74. perc: Vezet az Újpest! Litauszki Róbert 18 méteres szabadrúgásból talált a vendég védők lábai között Hegedüs kapujának közepébe. (1-0).

 

78. perc: Torghelle Sándor húzta el Heris lábát, sárga lap a jutalma.

 

85. perc: Ojo zárhatta volna le a meccset, de a lilák támadója 15 méterről a bal kapufát találta el.

 

88. perc: Szankovics lőtt 27 méterről, Hegedüs nagy bravúrral védte a bal felsőbe tartó labdát.

 

91. perc: Filip Sztaniszavljevics helyére Aaron Addo érkezett.

 

93. perc: Utolsó csere. Tcveiba érkezett Asmir Suljic helyére.

 

94. perc: Véget ért az összecsapás.

 

OTP Bank Liga, 28. forduló

Újpest-MTK 1-0 (0-0)
G.: Litauszki (74.)

 

Sárga lap: Thiam (55.), Torghelle (78.)

 

Szombat, Szusza-stadion, 1392 néző

Játékvezető: Erdős József

 

Újpest: Balajcza – Nego, Litauszki, Heris, Hudák D., Forró – Nagy I G., Bardhi (Szankovics 54.), Sztaniszavljevics (Addo 91.), Suljic (Tcveiba 93.) – Ojo           

MTK: Hegedüs – Poór (Vadnai 44.), Vukmir, Vass Á., Baki – Horváth Zs., Pölöskei, Kanta, Thiam, Csiki (Bese 68.) – Torghelle

 

Itt olvasható a találkozó összefoglalója!

 

A jelenlegi állás itt érhető el!

 

Így látták a vezetőedzők a találkozót!

 

Legfrissebb híreink