nb1.hu

Betegség és sérülések hátráltatják a csapatot.

Elmarad a DVTK pénteki edzőmeccse, sérülések és betegség tizedeli a csapatot.

Eredetileg november 15-én, 13 órai kezdettel mérettette volna meg magát a Diósgyőr a Topolya ellen, ám nem tudták vállalni az összecsapást. Egyfajta megoldás lehetett volna, hogy az NB III-as gárdát küldi a pályára Feczkó Tamás. A fiatalok azonban fontos mérkőzést játszanak vasárnap, így ez sem volt opció.

A vezetőedző ezt mondta el az esettel kapcsolatban:

,,Az igazság az, hogy egy kicsit elfogytunk, jelen állás szerint mindössze öt olyan felnőtt korú játékosom van, aki teljesen egészséges. Hárman a válogatottal készülnek, a csapaton vírusos megbetegedés söpört végig, és többen bajlódnak kisebb-nagyobb sérüléssel is, így nem szerettünk volna kockáztatni azzal, hogy esetleg bárki rásérül a már meglévő problémájára és így hetekre kiesik. Megoldás lehetett volna, hogy túlnyomórészt fiatalokkal állunk ki, de számukra nagyon fontos mérkőzés következik vasárnap hazai pályán az NB III.-ban, így fájó szívvel úgy döntöttünk, hogy lemondjuk a mérkőzést. Köszönjük a topolyaiak megértését! Készülünk tovább a jövő szombati Újpest elleni mérkőzésre."

A DVTK jelenleg a 9. helyet birtokolja a tabellán, 13 ponttal. Az előző fordulóban a Honvédtól szenvedtek vereséget idegenben, míg a következő körben ismét a fővárosban vizitálnak, az Újpest vendégeként lépnek majd pályára.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC