nb1.hu

Elképesztő sztorikat mesélt volt edzőiről Gyurcsó Ádám

A Puskás régi-új játékosának nagyon komoly céljai vannak.

A Puskás Akadémia honlapja közölt hosszabb lélegzetvételű interjút Gyurcsó Ádámmal. Régi-új játékosuk majd' négyévnyi légióskodás után tért haza az NB I-be – egészen felemás út vezetett azonban idáig, főleg az utóbbi időszakban.

"Egyik vezetőedzőm sem indokolta meg, miért nem számol velem. Lengyelországban és Horvátországban is a negyedik edzőm volt az, aki kitett a csapatból.

 

A Hajduknál óriási eredménykényszer volt, ezért pár botlás elég volt egy-egy tréner menesztéséhez. Jól teljesítettem Horvátországban, nem véletlenül vásároltak ki. Aztán a legutóbbi mester hetven perc játék után eldöntötte, hogy nem kellek neki. Nem csináltam belőle problémát, mert van ilyen a futballban. Ha nincs bizalom az edző részéről, és nem játszol, nem tudsz segíteni a csapatnak. Annak pedig nincs sok értelme, akkor váltani kell. A spliti tréner odajött hozzám az első meccs után, hogy jó lesz ez, és számít rám, visszatett a bal oldalra is. A következő héten csütörtökig a kezdőcsapat tagja voltam, ám szombaton már a keretbe sem kerültem be.

Nem kvalitásbeli problémákról volt szó, és ugyanúgy készültem tovább, mert váltani akartam" – mondta.

 

Nem adja fel azokat az álmait, hogy egyszer visszakerüljön a magyar válogatottba – talán a Puskásból, itthonról könnyebb lesz számára. "Itthonról csak ez a megkeresésem volt, amely komolynak látszódott. Tudtam, hova, kik közé jövök. Csak pozitív dolgokat hallottam a keretünkről és a szakmai stábról. Láttam a mérkőzéseket, s tisztában voltam azzal, hogy egy jó csapathoz érkezem.

Bízom benne, hogy segíteni tudom a gárdát, és gyümölcsöző lesz ez a kapcsolat. Szeretnék minél többször pályára lépni, minél több gólt szerezni és gólpasszt adni. Ki tudja, talán itthonról könnyebben visszakerülhetek a válogatottba is" – zárta szavait.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC