nb1.hu

Elismerően beszélt a Vidi mestere a Diósgyőrről

Változatos meccseik voltak eddig.

Az életéért küzdő DVTK ellen lép pályára a Vidi, Marko Nikolics a fehérváriak vezetőedzője viszont a miskolci eredménysor ellenére is elismerően beszélt mai ellenfelükről.
 
"A Puskás Akadémia elleni mérkőzést követően a játékosok kaptak két nap pihenőt, majd a heti edzésmunkát ugyanolyan mentalitással és részletességgel végeztük, mint az összes tétmérkőzés előtt. Fontos, hogy jó képet mutasson magáról és a klubról is a csapat a hátra lévő három bajnokin. Természetesen tiszteljük ellenfelünket és tudjuk, hogy Miskolcon senkinek nem könnyű pályára lépni, hiszen általában jó futballhangulat vár az ideérkező csapatokra. Legutóbb ebben a párosításban Miskolcon a Vidi bizonyult jobbnak, azonban februárban Sóstón a DVTK tudott győzni. Mindkét mérkőzés a múlt része, az akarati tényezőkkel részünkről egyik mérkőzésen sem volt gond, tavasszal viszont hiába volt több helyzetünk, a DVTK nyerni tudott. Tisztában vagyunk vele, hogy a hazai csapat a kiesés elkerüléséért küzd majd, ezért is biztosan nehéz találkozó áll előttünk, azonban szeretnénk a szezonból maradt négy mérkőzést – így a diósgyőrit is is – megnyerni".
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC