nb1.hu

Eldőlt a Mezőkövesd trénerének és stábjának sorsa

Hivatalos bejelentés.

Tóth László szakmai igazgató az nb1.hu-nak már december elején elmondta, hogy zajlanak az egyeztetések Kutorral, mert a szerződéshosszabbítás a tervük, most pedig hivatalosan is bejelentették a hosszabbítást. Íme, a klub bejelentése:
 
"Aligha meglepő, hogy már napok óta a Ferencvárosi TC elleni hazai bajnoki mérkőzés szerepel középpontban a Mezőkövesd Zsóry FC vonatkozásában, pénteken azonban egy ettől teljesen független eseményről kell még beszámolnunk.
 
Nincs is annál megnyugtatóbb dolog, mint, amikor egy nappal a bajnokság listavezetője elleni találkozó előtt a teljes edzői stábbal szerződést hosszabbít egy klub vezetése. Nos, Mezőkövesden ez történt, a mai napon ugyanis további három évről szóló megállapodásra került aláírás hat szakember, valamint a borsodi klub részéről. Ennek értelmében Kuttor Attila vezetőedző, Elek Norbert, illetve Tóth Mihály asszisztensedzők, Bukta Norbert kapusedző, Lázár Zsolt erőnléti edző, valamint Lugos Jotek József videóelemző 2022. Június 30-ig hosszabbított, avagy a következő időszakban is a jelenlegi szakmai stáb elképzelése szerint zajlik majd a munka az NB I-es csapatnál."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC