nb1.hu

Egyik legfontosabb játékosát veszítette el az életéért küzdő MTK

A csapatorvos adott tájékoztatást az állapotáról.

Éppen nincs még kieső helyen a bajnokságban az MTK, ezért minden játékosára szüksége lenne a hátralévő mérkőzéseken. A kék-fehérek a hétvégén a Vidi otthonába látogatnak, míg az utolsó fordulóban a Honvédot fogadják. Méghozzá úgy, hogy a gárda elvesztette egyik legfontosabb játékosát, az eddigi 31 fordulóban 25 alkalommal védő Artem Kicsakot.
 
Íme, a klub bejelentése a kapusról:
 
„Szerdán megműtötték Artem Kicsakot, aki így az idei szezonban már nem lesz bevethető.
 

null

null

Ukrán kapusunk állapotáról Dr. Dreissiger Imre, csapatunk orvosa adott pontos tájékoztatást. 
 
Artem a múlt héten, edzésen egy rossz mozdulat után éles fájdalmat érzett a bal térdében, amely be is duzzadt. Megvizsgáltuk, külső porc sérülésre gyanakodtam, a másnap megtörtént MR-vizsgálat igazolta is a külső porc beszakadását. Hétfőn átesett a kötelező vizsgálatokon, majd szerdán délelőtt a tatai Kastélypark Klinikán Béres György professzor megoperálta. Arthroszkópos beavatkozás történt, mely során megtörtént a leszakadt külső porc eltávolítása, a sérülés mértéke olyan volt, hogy visszavarrás kizárt volt. 
 
Orvosunk hozzátette, a műtét jól sikerült, így a kapus csütörtökön hazamehet, várhatóan nyolc héten belül tud majd teljes értékű edzésmunkát végezni.”
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC