Edzőként tér vissza a Lokihoz a közönségkedvenc

ÍME, A DVSC BEJELENTÉSE:

 

"A Loki-szurkolók egykori nagy kedvence edzőként dolgozik majd három csapatnál is.

 

Visszatér a DVSC-hez a Loki-szurkolók egykori nagy kedvence, Igor Bogdanovics. A 44 éves szakember az első keretnél Herczeg András, az NB III-as csapatnál pedig Szatmári Csaba munkáját segíti, valamint a támadók egyéni képzését végzi majd a felnőtt, a második- és az U19-es együttesnél. 

 

Igor Bogdanovics játékosként 2004-ben igazolt a DVSC-hez, és nagyon hamar a szurkolók kedvencévé vált, köszönhetően az alázatos játékának és annak, hogy sorra rúgta a gólokat. Jelentős szerepet vállalt a Loki első, 2005-ben megszerzett bajnoki címében. Részese volt a horvát Hajduk Split elleni összesítésben 8-0-s sikernek, majd pályára lépett a Manchester United ellen is. 

 

2005 nyarán rövid időre Törökországba, a Genclerbirligi együttesébe igazolt, majd visszatért Debrecenbe. Az elmúlt években Hajdúböszörményben dolgozott, kezdetben játékosként, majd a csapat vezetőedzője lett. 

 

Igor Bogdanovics a DVSC-vel háromszoros magyar bajnok, kétszeres Magyar Kupa- és háromszoros Szuperkupa-győztes."

Legfrisebb híreink