nb1.hu

Magyarország – Rossi és Vignjevics is 100. alkalommal értékel NB I-es meccs után.

Szerda este öt mérkőzést rendeztek az OTP Bank Liga 31. fordulójában. A Loki Sopronban ikszelt a Haladással, a Paks az utolsó pillanatban bukott el két pontot Újpesten, míg Honvéd a DVTK otthonából távozott győzelemmel. A forduló egyetlen hazai győzelmét a Videoton aratta, amely a bajnok Fradit győzte le Felcsúton. Hogy mit mondtak az edzők a mérkőzések után? Összegyűjtöttük.

 

Videoton FC-Ferencvárosi TC 1–0

 

Horváth Ferenc (Videoton): – Jól játszottunk, megzavartuk a Fradit azzal, hogy négy gyors emberünket küldtük előre. A gólon kívül helyzeteink is voltak, megérdemelten nyertünk. Azért volt fontos ez a győzelem, mert így fel tudunk lépni a dobogóra, innentől kezdve megint a mi kezünkben van a sorsunk.

 

Thomas Doll (Ferencváros): – Nem érdemeltük meg, hogy elveszítsük a mérkőzést. Nem értem, hogy ha a két csapat jól játszik, akkor a bírók miért fújnak le minden szituációt, és miért adnak szükségtelen sárga lapokat? Hagyni kéne a két csapatot játszani. Német és angol mérkőzéseket kellene megnézni, ott, ha valaki elesik, nem mindig fújják le.

 

 

Szombathelyi Swietelsky-Haladás-DVSC-TEVA 2-2

 

Mészöly Géza (Haladás):– Izgalmas, jó mérkőzést játszottunk a jó erőkből álló Debrecen ellen. Fontos pontszerzés számunkra. Tétje volt a mérkőzésnek, érezni lehetett a játékon. A Debrecennek voltak beívelései, itt kijött a nemzetközi rutinja. Nagy dolog, hogy kétszer is tudtunk vezetni. Lehetőségünk lett volna megnyerni a mérkőzést, de nem bánkódom a döntetlen miatt.

 

Kondás Elemér (DVSC): – Változatos, fordulatos, jó meccs volt, a végén több helyzetünk is volt, amivel meg kellet volna nyernünk a mérkőzést. Győzelmi esélyt szalasztottunk el. Kondícióban múltuk felül a Haladást, szenvedéllyel fociztak a játékosok. Djelmic jól játszott. Szakály játéka még kérdéses a következő meccsen, a válla sérült. Bódi játszhat már, Máté viszont begyűjtötte ötödik sárgáját, ő biztosan nem lesz ott a Diósgyőr ellen.

 

 

MTK Budapest – Puskás Akadémia FC 0-1

 

Szíjjártó István (PAFC): Hittem a mérkőzés előtt a fiúkban. Három nap alatt csodát nem lehet tenni, elsősorban a fejekben igyekeztünk rendet tenni. A legjobb tudásunk szerint felkészültünk a bajnoki ezüstért küzdő MTK-ból. A szív, az alázat és a szenvedély az, ami hozzásegített bennünket ma a győzelemhez. Próbáltam azokra építeni a csapatot, akik érzelmileg kötődnek a klubunkhoz, az egész akadémiai családhoz és velünk képzelik el a jövőjüket. Beletettük szívünket, lelkünket és az agyunkat is a mai meccsbe.

 

Teodoru Vaszilisz (MTK): – Mindig azt mondtam, hogy jobb csapat ellenfelünk, mint ahol áll a tabellán. Kiválóan megszervezték a védekezésüket, csak pontrúgásból és felívelésből tudtunk helyzetekig jutni. Az akarat és a szív ma is a helyén volt, de egy jól eltalált lövés döntött. Próbálkoztunk a levegőben, ezért is cseréltem, de ma nem sikerült betalálnunk. Bosszantó, hogy vesztettünk, mert nagy lehetőséget szalasztottunk el. Nehéz mérkőzés vár ránk hétvégén, nem adjuk fel, megyünk tovább és mindent megteszünk azért, hogy sikerrel zárjunk. Gratulálok ellenfelünknek.

 

 

Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 1-2

 

Egervári Sándor (DVTK): – Tompább volt a csapatom, aminek van jobban és kevésbé magyarázható oka. Kétségtelen, hogy a szombati Vasas elleni mérkőzésen hatvan percet tíz emberrel játszottunk, amibe jó pár játékos elfáradt, ezért ma frissesség hiányában keveset tudott hozzátenni a közös dolgainkhoz. Néhány meghatározó ember hiányzott a tengelyből, Tamás Márk, Elek Ákos után Koman Vladimir is korán kivált, ami az álmoskönyvek szerint nem jelent jót. De nem ezzel magyarázom az eredményt, hanem az ellenfél kiválóan játszott, okosan futballoztak, frissebbek voltak. Megérdemelten vitték el a három pontot, amit természetesen nagyon sajnálunk.

 

Marco Rossi (Honvéd): – Amióta a Honvéd edzője vagyok, ez az első mérkőzés, amin jól játszottunk, és nyerni is tudtunk Diósgyőrben. A kupában már sikerült ez, de a bajnokságban most először. Ha a végét nézzük, akár több góllal is nyerhettünk volna, ezért nagyon boldog vagyok.  A játékosok miatt külön örülök, mert keményen dolgoztak az egész év során, nem lett volna jó vereségekkel befejezni az idényt. Több helyzetünk volt, tizenegyest is ítélhettek volna a javunkra, megérdemelten győztünk. A mai győzelem azért is édes, mert ez volt a századik magyar bajnoki mérkőzésem, fel is köszöntöttek a játékosok az öltözőben, úgyhogy én is nagy kiadás előtt állok, hogy meghívjam őket.

 

 

Újpest-Paksi FC 1-1

 

Nebojsa Vignjevics (Újpest): A paksiak nagyon jól kezdték a meccset, higgadtan, szépen futballoztak, és kiválóan tartották a labdát. Magabiztos játékukkal sikerült megtörni a ritmusunkat, így nem sok helyzetet alakítottunk ki az első negyvenöt percben. A második félidőben agresszívebben játszottunk, és ennek köszönhetően több támadást is felépítettünk. Az egyik ilyen akciónkból született meg az egyenlítő gól, amivel legalább az egyik pontot itthon tartottuk.

 

Csertői Aurél (Paks): – Az eredmény miatt elég nehéz értékelni ezt a mérkőzést. A csapatnak nem tehet szemrehányást, mivel mindent megpróbáltak. Helyenként egészen jól játszottunk, mindent elkövettek a fiúk annak, érdekében, hogy győztesen tudjunk távozni a Megyeri útról. Sajnos most olyan periódusban vagyunk, amikor zsinórban kapunk olyan gólokat, amelyek elkerülhetőek lennének. Ugyanakkor a számos helyzetünkből pedig keveset tudunk értékesíteni. Egy nyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC