nb1.hu

Ebből még nagyobb parádé lesz: szurkolói kártya kell az MTK-Vasasra! 378 angyalföldi mehet be!

Budapest – Hiába voltak legutóbb majd” 4 ezren az angyalföldiek, nem kapnak több jegyet.

Nemrég jeleztük, hogy érdekes módon, Dunaújvárosban kell majd megrendezni a Fáy utca helyett az MTK-Vasas mérkőzést. A kék-fehérek közleményéből az is kiderült, csak szurkolói kártyával lehet megtekinteni az összecsapást. Információink szerint 378 Vasas-szurkoló mehet be a meccsre!

 

„Az MTK Budapest – Vasas FC, a 2016. április 30-án, szombaton, 16:30-kor kezdődő mérkőzésre – a hatályos jogszabályok szerint – csak névre szóló jeggyel lehet belépni a Dunaferr Arénába. A stadion címe: 2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4.

 

Az MTK Budapest és a Vasas FC szurkolói, 2016. április 26-től-től folyamatosan az Interneten – meccsjegy.mlsz.hu – és a Ticket Express jegyirodáiban is megválthatják a jegyeiket.

 

Az Internetes jegyvásárláskor meg kell adni a szurkolói kártya számát! Kérjük a szurkolókat, nyomtassák ki a jegyet és a kinyomtatott lapot hozzák magukkal a mérkőzésre! Aki nem nyomtatja ki a jegyét, azt nem áll módunkban beengedi a stadionba!

 

A mérkőzésre, a helyszínen elővételben nem árulunk jegyeket. Elővételes jegyértékesítés csak az Interneten és a jegyirodákban lehetséges.

 

A vendégszurkolók számára az MLSZ előírásai szerinti mennyiségű helyet biztosítunk.

 

A mérkőzés napján a helyszínen – a Dunaferr Arénában – is megválthatják jegyeiket. A mérkőzés napján a jegypénztárak 15:00-kor nyitnak.

 

A helyszínen, a hazai és a vendégszurkolók – biztonsági okokból –  kizárólag szurkolói kártyával válthatnak jegyet.

 

Kérjük a szurkolókat, hogy vegyék meg jegyeiket elővételben! Akik nem így tesznek, azok számítsanak arra, hogy a pénztáraknál várakozniuk kell!

 

Az MTK Budapest szurkolóit busz viszi Dunaújvárosba. Részletek ITT.

 

Kérjük a szurkolókat, hogy a helyszíni jegyvásárláshoz hozzanak magukkal személyazonosításra alkalmas dokumentumot (személyi igazolvány, útlevél, stb.)! Kérjük, hogy a jegyvásárláskor, a jegyen ellenőrizzék adataik helyességét! A mérkőzésre történő beléptetés során a rendezők jogosultak meggyőződni a jegyen szereplő adatok hitelességéről. A beléptetés zökkenőmentes lebonyolításához is szükséges a személyazonosításra alkalmas dokumentum. A stadionba kizárólag az érvényes, saját névre szóló jeggyel rendelkező szurkolókat engedik be.

 

Kérjük a kiskorú nézőket, akik még nem rendelkeznek személyi igazolvánnyal, hozzák magukkal a diákigazolványukat a jegykiállítás megkönnyítése érdekében!

 

A stadionba való bejutást a beléptető rendszer alkalmazása, valamint a rendőrségi felvezetés lassíthatja, ezért kérjük a szurkolókat, hogy időben érkezzenek a stadionhoz, és kövessék a rendezők iránymutatásait!

 

Kérjük, hogy tartsák be a vonatkozó pályarendszabályokat, tartózkodjanak a pirotechnikai eszközök használatától! A ruházat és csomagátvizsgálás során a rendőrség és a rendezők körültekintően fognak eljárni a tiltott eszközök bevitelének megakadályozása érdekében."

 

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC