nb1.hu

DVTK-Mezőkövesd: Feczkó és Kuttor ellentétes szavai – REAKCIÓK

Mást gondolnak a megérdemelt szó fogalmáról.

Mint ismert, a DVTK 2-1-re verte a remek borsodi rangadón vasárnap délután a Mezőkövesdet hazai környezetben. A lefújást követően a két vezetőedző értékelte a pályán látottakat. 

DVTK-Kövesd: 5099 néző, parázs meccs – GÓLOK TÖRTÉNETE – NB1.hu

 

Feczkó Tamás (DVTK): "Teljes mértékben megérdemeltük a győzelmet, mert az első fél órában jól játszottunk, utána pedig szívünket-lelkünket kitettük a pályára. A DVTK-t mindig az kell, hogy jellemezze, akarati tényezőkben mindig felülmúlja az ellenfelet, különösen ebben a stadionban, ilyen fantasztikus szurkolótábor előtt. Gratulálok a kövesdieknek is, mert nekik is nagyon jó csapatuk van! Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, azt történt, amit szerettünk volna. A két gólunk mellett három óriási ziccert is kialakítottunk, amivel lezárhattuk volna a mérkőzést. Mivel nem rúgtuk meg, a a vendégek szépítésével elillant a mérkőzés elején látott önbizalmunk. Ez érthető is, mert az előző bajnokság hajrája miatt mindenképpen győzni akartunk ma. Egy jól játszó Kövesdet győztünk le, akik sok helyzetet alakítottak ki, mert mélyen védekeztünk. A szünetben rendeztük a sorokat, egyrészt a védelmi vonalakat újra meghúzva feljebb toltuk a védekezést, mert nagyon mélyen védekeztünk, másrészt ismét tisztáztuk, kinek melyik passzsávot kell zárni, azonban ellenfelünknek majdnem minden tudott válaszolni. Ennek következtében a második félidőben több labdát szereztünk az ellenfél térfelén, és ekkor is lezárhattuk volna a mérkőzést egy harmadik mérkőzést. Az új játékosok hozzátették a magukét, de nem szeretnék senkit kiemelni, mert igazi csapat voltunk ma."

Kuttor Attila (Mezőkövesd): "Az első negyedóra meghatározta a mérkőzés képét, két indítást követően kaptunk két gólt. Ezután azonban komoly erőket mozgósítottunk, és úgy érzem, nem érdemeltünk vereséget. Megvoltak a lehetőségeink az egyenlítésre, sajnos nem sikerült értékesíteni őket."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC