DVTK-Kisvárda: Feczkó megköszönte a szurkolást

A legfontosabb célról is beszélt a diósgyőri csapat edzője.

Forrás: DVTK/Facebook

Az nb1.hu-n már korábban olvashattak arról, hogy a DVTK két edzőmeccset is játszott a Kisvárdával szombaton. A mérkőzéseket a kisvárdai csapat nyerte meg, Bódog Tamás alakulata előbb 1-0-ra, majd 3-0-ra diadalmaskodott.

DVTK-Kisvárda: két meccset is játszottak a csapatok - a gólok története - NB1.hu

 

Feczkó Tamás szerint a játékosaiból hiányzott a frissesség. A Diósgyőr vezetőedzője elmondta, frissen és eredményesen akarják folytatni az NB I-et. A tréner a szurkolóknak is köszönetet mondott.

"Három hónap után játszottak ismét 90 percet a játékosaim, láthatóan hiányzott a frissesség belőlük, elsősorban fejben voltak fáradtak. Látjuk, messze vagyunk önmagunktól, de maradt még egy hét a Mezőkövesd elleni mérkőzésig Az a legfontosabb célunk, hogy frissen, és eredményesen vágjunk neki az újrainduló bajnokságnak. Nagyon szépen köszönjük azoknak a szurkolóknak, aki a mai felkészülésre is kijöttek, és a stadionon kívülről is biztattak minket!" - nyilatkozta Feczkó a dvtk.eu-nak.

Az ötödik helyen álló Diósgyőr a következő héten már bajnokit játszik, a piros-fehér alakulat a Mezőkövesdet látja vendégül szombat este.  
 

Legfrissebb híreink