DVSC-Honvéd: Kassai döntése nagy vitát generált - videó

Herczeg András is beszélt az esetről.

Forrás: dvsc.hu

A Loki a Kispestet fogadta szombaton az NB I 15. fordulójában. A kispestiek az első félidő végén Batik góljával szerezték meg a vezetést. A második játékrészben Varga találatával egyenlített a DVSC. Sőt, a meccs hajrájában akár fordíthatott volna a hazai együttes, hiszen Haris Attila elesett a Honvéd tizenhatosán belül, de Kassai Viktor játékvezető sípja néma maradt. Haris Kamberrel találkozott, a debreceni szurkolók egyből büntetőt reklamáltak. Íme a jelenet:

A meccs után Herczeg András is kitért az esetre. A debreceniek mestere elmondta, nem látta tisztán a találkozót, de jól jött volna a piros-fehéreknek egy büntető.

 

"Az első félidőben nem játszottunk jól, nem kaptuk el a fonalat. A második félidőben temperamentusabb volt a csapat, volt játék, szenvedély, sikerült kiegyenlíteni. A 80. perc körül volt egy tizenegyes-gyanús esetünk, nem láttam, jól jött volna a büntető. Utána volt kapufánk is. A második félidő játékában benne volt a gól" - nyilatkozta Herczeg András.

 

A találkozó összefoglalója: 

Debreceni VSC-Budapest Honvéd 1-1 (0-1)
Debrecen, 2080 néző, v: Kassai
Gólszerzők: Varga K. (62.), illetve Batik (45+1.)
Sárga lap: Haris (28.), illetve Aliji (49.), Kamber (89.), Kukoc (92.)

DVSC: Kosicky - Bényei, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi - Haris - Kusnyír (Trujic, 46.), Tőzsér, Bódi, Varga K. (Adeniji, 84.) - Garba

Budapest Honvéd: Tujvel - Batik, Kamber, Lovric - Uzoma, Vadócz, Nagy G., Kesztyűs (Banó-Szabó, 74.), Aliji (Kukoc, 91.) - Lanzafame, Moutari (Cipf, 69.)

A Budapest Honvéd 1-1-et játszott a Debrecen otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának szombati mérkőzésén.

Kényelmes tempóban kezdték a mérkőzést a csapatok. Az első kapura lövésre a tizedik percig kellett várni, ekkor Garba próbálkozását védte könnyedén Tujvel. Az első negyedóra végén megszerezhette volna a vezetést a Honvéd: Lanzafame kiugratását követően Moutari került óriási helyzetbe, Kosiczky azonban bravúrral védett. Nem sokkal később Kamber kiszorított helyzetben a kapufát találta el. A vendégek a mezőnyben fokozatosan átvették az irányítást, és az első félidő hosszabbításában Batik fejesgóljával megszerezték a vezetést.    

A második játékrész elején fokozta a tempót a Honvéd. Előbb Moutari, majd Vadócz veszélyeztette a hazaiak kapuját. A Debrecen teljesen váratlanul, első helyzetét értékesítve egyenlített. A gól után lendületben maradtak a hazaiak, a Honvéd teljesítménye pedig egyre inkább visszaesett. A hajrában a DVSC beszorította ellenfelét, de a győztes gólt nem tudta megszerezni.

Legfrissebb híreink