nb1.hu

Csatárt igazolt az Újpest

Hivatalos bejelentés.

Íme, a lila-fehérek közleménye:
 
"Klubunk a mai napon új játékossal szerződött.
 
Örömmel jelenthetjük be, hogy Theophilus Solomon, a horvát élvonalban szereplő NK Inter-Zaprešić korábbi labdarúgója immár lila-fehérbe öltözött és a 9-es számban szerepelhet majd az együttesünknél.
 
A 23 éves, 183 cm magas nigériai támadó a 2018/2019-es idényben déli szomszédunknál összesen 7 mérkőzésen lépett pályára, és ez idő alatt egyszer vette be az ellenfelek kapuját.
 
Újdonsült futballistánk így nyilatkozott honlapunknak a papírok aláírását követően: „Korábbról is ismertem az Újpestet, egy kedves barátom, Obinna révén, néha még a mérkőzéseket is megnéztem. Amikor szóba jött az igazolásom, akkor mélyebben is utánajártam a dolgoknak, láttam milyen gazdag a klub történelme, és hogy ez egy igazán nagy csapat. Örülök neki, hogy itt lehetek, egy ilyen nagyszerű együttesnél. Szeretnék minél többet segíteni, a legjobbamat fogom nyújtani, hogy elérjük a kitűzött célokat”.
 
A korábbi U23-as válogatott Solomonnak sok sikert és gólt kívánunk a Megyeri úton!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC