Csalódottan nyilatkozott a felcsútiak edzője, Csercseszov videóbírózott - reakció

Köszönetet mondott a Kecskemét trénere.

Forrás: molfehervarfc.hu

Vasárnap két mérkőzést rendeztek az NB I 9. fordulójában. A Kecskemét a Ferencvárost, míg a forduló zárómérkőzésén a Puskás Akadémia a Mol Fehérvárt FC-t fogadta. A szakvezetők értékelték a látottakat. 

Kecskemét-FTC 2-0

Szabó István(Kecskemét): “Nagyon örülünk ennek a győzelemnek és büszkék vagyunk a játékosainkra és a közönségünkre. Fantasztikusan bíztatták a csapatot, ez nagy erőt adott. Két hétig erre a meccsre készültünk, láttuk, hogy nehezen tudja más csapat lezárni a széleket a Fradi ellen, ezt mi jól megoldottuk”

Sztanyiszlav Csercseszov(FTC): “Rosszul szálltunk be a mérkőzésbe, a második félidőben kicsit javult a játékunk. Nehéz volt ezen a pályán játszani, az ellenfelünk pedig kihasználta a helyzeteit, ezért gratulálnunk kell nekik. Próbáltunk úgy cserélni, hogy minél több támadójátékosunk legyen a pályán, a második félidőben jobban is játszottunk, de semmi nem jött össze. Ma minden ellenünk volt, még a VAR is, gondolok itt a tizenegyesre – nem tudom, normális-e egy ilyen szituáció”

Puskás Akadémia-Vidi 1-1

Hornyák Zsolt(Puskás Akadémia): "Óriási csalódottság van bennem, mert úgy érzem, hogy három góllal kellett volna nyernünk ma, az ellenfelünknek nem volt köze a mérkőzéshez. Egy rögzített helyzetből kaptunk gólt, ami nagyon bosszantó, ahogy az is, hogy a cseréink nem úgy álltak be, ahogy elvártam volna. Két pontot elveszítettünk, lőttünk két kapufát, az elején azt sem értettem, hogy miért volt szükség öt perc videózásra, de ennek ellenére a kezünkben volt a meccs, simán nyernünk kellett volna.”


Michael Boris(Vidi): “Örülünk annak, hogy pontot szereztünk a mai mérkőzésen. Az első félidő rendben volt, a második játékrésszel kapcsolatban az a bosszantó, hogy rengeteget beszéltünk arról, mennyi gólt szerez a Puskás Akadémia az ellentámadásaiból, mégis egy ilyen játékhelyzet végén kaptunk gólt. A pozitívumokat nézve, eddig a bajnokságban nem szereztünk pontot idegenben  a szezonban, most sikerült, ez előrelépés számunkra. Más volt a tervünk a játékban, mögéjük akartunk kerülni, ebből nem sok valósult meg. Hangya Szilveszter sajnos elveszítette az egyik fogát az első félidőben egy ütközés következtében, ami miatt mindenképp le kellett cserélnünk, de erről most még nem tudok sokat mondani, a jövő héten többet látunk majd.”

Legfrissebb híreink