nb1.hu

Családja nélkül – így telnek a DVTK légiósának a napjai

Két képzeletbeli csapatot is összerakott.

Dušan Brković feleségétől és kislányától távol, Miskolcon várja a járvány végét. Egyedül végi az otthoni edzésmunkát, szabadidejét főzéssel és filmnézéssel tölti.

Családja még a Fehérvár elleni találkozó előtt hazautazott, éppen a határok lezárása után tértek volna vissza Miskolcra. A határzár miatt ezért nem lehet együtt a családjával, de rengeteget beszélgetnek és videóhívással látják is egymást. A lánya 17 hónapos múlt, szinte már mindent el is tud mondani, sőt már fel is tuja hívni.

Egy átlagos napja így telik a játékosnak:

,,Reggeli után erőfejlesztő gyakorlatokat szoktam itthon végezni, esetleg elmegyek futni vagy kerékpározni. Ebéd után pihenek egy kicsit, olvasok, filmet nézek, és próbálok közösségi életet élni, a családdal, barátokkal beszélek telefonon."

Brković szerint nem lesz gond az erőnléttel, de nagy a különbség a kocogás, kerékpározás és a foci között. Teljesen mást követel meg egy csapatedzés, sokkal dinamikusabb a sok irányváltás és kitámasztás miatt, nem is beszélve az ütközésekről vagy a taktikai elemek gyakorlásáról. A focista szerint mindenképpen szükség lesz egy több hetes felkészülésre.

A DVTK honlapja arra is megkérte Dušan Brkovićot, hogy állítson össze két képzeletbeli csapatot. Az egyikben maga köré gyűjtötte a legjobb labdarúgókat, míg az ellenfelet azokból állította össze, akik ellen pályára lépett:

 

,,Nagyon sok jó labdarúgóval játszottam együtt, akik közül igyekeztem a legjobbakat kiválasztani. Most már én is tudom, milyen nehéz egy vezetőedző dolga, amikor hétről hétre csak 11 nevet tud a kezdőcsapatba írni. Próbáltam azzal könnyíteni a feladatot, hogy a jelenlegi társaim közül senkit nem választottam, pedig közülük is többen megérdemelték volna. Így legalább a kellemetlen kérdéseket is elkerülöm az első edzésen."

 

A saját csapata így néz ki:

Vukašin Poleksić (DVSC)
Aleksandar Jovanović (DVSC)
Dušan Brković
Kaspars Gorkšs (Riga FC)
Korhut Mihály (DVSC)
Nikola Gulan (Partizan akadémia)  
Darko Brašanac (FK Smederevo)
Nenad Adamović (Partizan akadémia, FK Smederevo)
Stevan Jovetić (Partizan akadémia, szerb korosztályos válogatottak)
Kenny Saief (Hapoel Haifa)
Marko Šćepović (Partizan akadémia)

Az ellenfelet így rakta össze:

,,Király Gábor (Haladás) számtalan jó kapussal találkoztam, de megérdemli ezt a helyet a csapatban
Darijo Srna (Sakhtar Donetsk) azt hiszem, nem kell bemutatni a horvát válogatottat, felkészülési mérkőzésen játszottunk egymás ellen
Stefan Savić (Partizan Beograd)  az FK Smederevo színeiben láttam játszani
Nikola Maksimović (Crvena zvezda) őt is
Jordi Alba (Spanyolország U19) korosztályos válogatottban találkoztunk Eb-selejtezőn. Több jó játékos is szerepelt a csapatukban, közülük választottam a Barcelona sztárját
Ljubomir Fejsa (Partizan Beograd) szendrői játékosként láttam játszani. Ő arról ismert, hogy éveken keresztül bajnokságot nyert az aktuális csapatával Szerbiában (3x), Görögországban (3x), Portugáliában (5x), a kupagyőzelmeket pedig szerintem maga sem tudja összeszámolni
Fred (Sakhtar Donetsk) vele is felkészülési mérkőzésen találkoztam, most pedig a Manchester Unitedban játszik
Zvonimir Vukić (Partizan Beograd)
Gera Zoltán (FTC) egy újabb név, akit nem kell bemutatni
Marko Marin (Németország U17) ebben a német válogatottban is sok jó labdarúgó szerepelt, közülük választottam a szerbiai születésű támadót
Nikolics Nemanja (Videoton) csak Magyarországon játszottam ellene, valódi gólgép"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC