Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
HaladásÚjpestBalázs BenjaminKarol Mészárosátigazolási hírek

Budapestről Szombathelyre?

Simon Zoltán - 2018. január 04. csütörtök 12:11
Magyarország - Íme, a Haladás kiszemeltje(i).
Kép forrása: Haladás
Mint ismert, az OTP Bank Ligában tizedik helyen telelő Haladás együttese januárban több poszton is szeretne erősíteni. A Rangadó.hu biztos forrásból úgy értesült, hogy a szombathelyiek egyik kiszemeltje az Újpest középpályása, Balázs Benjamin.
 
A 27 éves korábbi utánpótlás-válogatott középpályás Kaposváron nevelkedett, majd 2014-ben a portugál Vitoria Guimaraes együtteséhez igazolt, majd félév múlva a cseh Teplice együtteséhez szerződött. Balázs Benjamin 2015 nyarán tért vissza Magyarországra, az Újpestben Nebojsa Vignjevics vezetőedző sokszor a védelem jobb oldalán is bevetette.
 
A Haladás kiszemeltje 16 alkalommal lépett pályára az ősszel az Újpestben, szerződése 2018 nyarán jár le a lila-fehérekkel
 
Az nb1.hu elsőként jelezte, hogy Karol Mészáros további sorsáról a szombathelyieknek egyeztetniük kell a debreceniekkel, mint tegnap írtuk, a tárgyalások elkezdődtek, ám a felek még mindig nem jutottak dűlőre. 
 

Döntöttek a Honvédban játszóról Pakson - NB1.hu

Paksi átigazolási hírek

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 04. 24. 17:38

Parádé: Eppel jött, látott és győzött - videó

Nyerőember volt!
2019. 04. 24. 16:52

Magyar Kupa: kegyelemdöfés Soroksáron

Tízéves átok tört meg!
2019. 04. 24. 14:46

Parádézott a Benfica magyar tehetsége

Elemében volt a magyar futballista.
2019. 04. 24. 13:49

Fradi-Újpest: fontos információ a jegyekről

Parádés hangulat lesz a Groupama Arénában.
2019. 04. 24. 12:34

Horrorfilmbe illő sérüléséről mesélt a balmazújvárosi játékos

Különleges meccs vár a csatárra.
2019. 04. 24. 11:01

Röplabda miatt módosul a csapat programja

Az ellenfél sportszerűségből jelesre vizsgázott.
2019. 04. 24. 17:15

Elképesztő sérülést szenvedett a kecskeméti játékos

Ilyen nagyon ritkán fordul elő, sőt...
2019. 04. 24. 13:16

Bevehetetlen erőd: a kapus volt az újonc hőse

Azt kapták, amire számítottak.
2019. 04. 24. 12:01

Történelmi sikert értékelt Orbán

Folytatták a menetelésüket.
2019. 04. 24. 10:34

A Hali ügyvezetője ezt üzente Halmosinak

Puskaporos a levegő Szombathelyen.
2019. 04. 24. 08:22

Távozik a Békéscsaba edzője, itt folytathatja

Hivatalos bejelentés.
2019. 04. 23. 15:13

Íme, az ETO három edzőjelöltje

Nyártól lehet az egyik kinevezve.
2019. 04. 24. 11:32

Parádés sorozatban van a Diósgyőr!

A miskolci edző a pályára panaszkodott.
2019. 04. 23. 16:46

Ellenszél a bajnokság rangadója előtt

Álomsorozat szakadt meg.
2019. 04. 24. 10:00

Kemény szavak: Halmosi a Haliról és a büntetéséről is beszélt

A jövőjéről is szót ejtett a rutinos futballista.
2019. 04. 24. 08:46

Ezzel a mozdulattal lett nyerőember a magyar válogatott játékos - videó

Fontos három pontot szereztek.
2019. 04. 24. 07:38

Történelmi siker kapujában Gulácsi és Orbán

Hatalmas pillanat jöhet el pályafutásukban.
2019. 04. 24. 07:09

Szerdai foci: meglesz a másik kupadöntős is

United-City, Milan-Lazio a programban.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC67
2MOL Vidi FC56
3DVSC47
4Újpest FC47
5Budapest Honvéd41
6Mezőkövesd Zsóry FC35
7MTK Budapest34
8Puskás Akadémia FC34
9Kisvárda Master Good32
10Paksi FC32
11DVTK31
12Szombathelyi Haladás25
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!