nb1.hu

Budafok: visszatért a védő

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A BUDAFOK BEJELENTÉSE:

,,A 27 éves belső védő ezután is a 22-es számú mezben futballozik majd a BMTE-ben.

Khiesz Kornél szerződése június 30-án járt le, így most szabadon igazolgató játékosként tért vissza klubunkhoz.

"Kornél az elmúlt hónapokban nem talált olyan klubot, amely minden szempontból megfelelt volna számára" – mondta Oláh Lóránt sportigazgató. "Mi elsősorban élvonalbeli tapasztalattal rendelkező belső védőt szerettünk volna igazolni, olyan azonban nem volt elérhető, aki nála jobban beleillik az általunk korábban meghatározott játékosprofilba. Ő tökéletesen ismeri az alapelveinket, a játékrendszerünket, megfelelő személyiség az öltözőben és elfogadta azt a szerepet, hogy újra megküzd a helyéért."

27 éves játékosunk 2014-ben szerződött Budafokra. Tagja volt az NB III-ban szereplő, majd később onnan feljutó együttesünknek. A másodosztályban összesen ötvenegy találkozón lépett pályára. A legutóbbi szezonban decemberben, a Szeged és a Szolnok elleni mérkőzéseken volt a kezdőcsapat tagja.

Khiesz Kornél ezután is a 22-es számú mezt viseli majd."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC