nb1.hu

Budafok-MTK: nem csupán Varga Roland lesz középpontban

Kevés, ám annál fontosabb változás.

A Budafok-MTK fővárosi ütközettel kezdődik az NB I 17. fordulójának vasárnapi programja.

A "tavaszi" rajtot megelőzően mindkét csapat a stabilitásra törekedett az edzőmérkőzések során. A kiesőhelyen álló budafokiak ugyan egyszer sem nyertek (a Slovackóval ikszeltek, a Kopertől és a Rijekától kikaptak), ám Csonka András és Zeke Márió személyében két tehetséges játékos érkezett kölcsönbe, ők pedig fontos láncszemei lehetnek Csizmadia Csaba együttesének. Kedvező előjel lehet, hogy az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2-1-re a Budafok nyert – egy hasonló forgatókönyvvel alighanem ezúttal is kiegyeznének.

Kölcsönbe érkezők: Csonka András (Ferencváros), Zeke Márió (Mol Fehérvár)
Távozók: Kirják Henrik (Gyirmót FC Győr)
 

Az MTK ezzel szemben egy fokkal jobban átalakult, hisz érkezett a finn válogatott Alho, a tehetséges macedón Georgievszki, valamint az a Varga Roland, akinek megszerzése a magyar téli átigazolási piac egyik, ha nem a legnagyobb durranása volt. A távozók oldalán három korábbi fontos láncszem: Gera Dániel és Katona Máté a Varga-üzlet részeként igazolt a Ferencvároshoz, míg Lencse László a Gyirmóthoz szerződött. A Honvéd elleni felkészülési meccset elveszítette Michael Boris együttese, jó kérdés, hogy ezúttal mennyire sikerül felpörögniük.

Érkezők: Nikolai Alho (finn, HJK – Finnország), Hrisztijan Georgievszki (északmacedón, Rabotnicski Szkopje – Észak-Macedónia), Varga Roland (Ferencváros)
Kölcsönből visszatérők: Horváth Olivér (Haladás), Lehoczky Roland (Szentlőrinc)
Utánpótlásból felkerültek: Biben Barnabás, Andrija Drljo (bosnyák-horvát), Clinton Osei (ghánai) 
Távozók: Gera Dániel (Ferencváros), Katona Máté (Ferencváros), Lencse László (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe távozók: Kovács Máté (Kazincbarcika, legutóbb kölcsönben Dorog)

Az MTK győzelme esetén marad a dobogón a fordulót követően, a Budafok a sikerével pedig ideiglenesen el is mozdulhat a kiesőzónából. Hogy kinek jön ki a lépés jobban, az kora délután kiderül.

A mérkőzés 13 óra 30 perckor kezdődik.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC