Bognár szerint sima volt, Szabiccsal már háromszor sikerült - edzői reakciók

Fontos tévedést ismert be a Puskás Akadémia edzője.

Forrás: MOL Fehérvár FC

Négy meccset rendeztek szerdán az NB I-ben, a Kisvárda legyőzte az MTK-t, míg a DVTK nagyon fontos három pontot szerzett a Puskás Akadémia ellen. Pintér Attila csapata egy órát bírt Szabics Imréék ellen, míg a Paks 2-0-ra nyert a kiesés elől menekülő Honvéd ellen. Cikkünkben összegyűjtöttük az edzői reakciókat.

MTK-Kisvárda 0-1

Michael Boris (MTK): ,,Tudtuk jól, hogy a Kisvárda szervezetten, mélyen védekezik, ezért is tettük be ezúttal a csapatba Kanta Józsit, aki remek képességű futballista, és a kulcspasszai segíthetnek ilyenkor. Az első 10 perc jól is sikerült, voltak helyzeteink, ahogy a félidő végén is, de egyik periódusban sem sikerült kihasználni a lehetőségeket. A két említett időszak között viszont sajnos mi kaptunk gólt, pontrúgásból betalált az ellenfél. Külön készültünk rájuk ilyen téren is, hiszen a remek védekezés mellett ez az egyik erősségük, de nem sikerült jól "levédekezni" azt a szituációt. A második félidőben kapufáig jutottunk, így egyenlíthettünk volna ugyan, ezzel együtt ebben a 45 percben nem lehettünk elégedettek a látottakkal. Rossz döntéseket hoztunk, pontatlanok voltunk, az utolsó passzok rendre rosszak voltak, ennek oka, hogy picit elfáradt mostanra a csapat, nem megy úgy a letámadás, mint a szezon nagy részében. Ezen felül most abban a fázisban vagyunk, amikor minden kifelé pattan, a gólszerzéssel hadilábon állunk. Nehéz ellenfelek várnak még ránk, a cél, hogy a lehető legjobban felkészüljünk belőlük, hiszen a 45 pont eléréséről még nem mondtunk le. Szezon előtt elfogadtuk volna mindezt, hogy pár fordulóval a vége előtt már bentmaradunk, a kupában pedig a legjobb négy közé jutunk, de most természetesen nem lehetünk elégedettek az utóbbi pár forduló eredményével. Nincs más hátra, ilyenkor harcolni, küzdeni kell, és akkor megfordul ez a helyzet, mert egyértelmű célunk, hogy nyerjünk még meccseket ebben az idényben, szeretnénk szépen zárni a szezont."

Supka Attila (Kisvárda): ,,Amit elterveztük, maximálisan meg tudtunk valósítani. A védekezésünk, amire építettük a játékunkat, rendben volt, hiszen lehoztuk nullára a meccset. Támadásban is volt a gólon kívül még jó pár olyan helyzetünk, amelynél, ha a végén pontosabban passzolunk, további gólokat lőhettünk volna. Megérdemeltük a három pontot, megdolgoztak érte a játékosok. Pláne úgy, hogy a Magyar Kupában is érdekeltek voltunk, nekünk pedig elég szűk a keretünk jelenleg. De mindenki odateszi magát a meccseken, ezért tudtunk az elmúlt időkben pontokat szerezni.”

DVTK-Puskás Akadémia 2-1

Zoran Zekics (DVTK): ,,Jól játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki, egyedül az okozott gondot, hogy egy kivételével kimaradtak, amiért a PAFC megbüntetett minket. Mintha Ronaldo lőtte volna, úgy tűnik, ellenünk mindenki élete gólját lövi. A meccs végén az életünkért küzdöttünk. Sokat kockáztattunk, ennek következtében mindkét kapu előtt nagy helyzetek alakultak ki, de Istennek hála, ellenfelünk nem használta ki a ziccereket a hajrában, Molnár Gabi viszont megszerezte a győztes gólt. Molnár Gábor a legtehetségesebb játékos, akivel eddigi pályafutásom során dolgoztam, de sérülés miatt eddig nem állt rendelkezésre, illetve nincs még tökéletes erőállapotban, de örülök, hogy ismét velünk van. Sosem alszom a mérkőzések után, ilyenkor van időm átgondolni, mi történt a meccsen. Az utóbbi mérkőzéseken végre elkezdtünk focizni, nyugodtabbak vagyunk, többet birtokoljuk a labdát, ezáltal több játékos vesz részt a támadásokban és többen érnek oda a kapu elé. Megérdemeltük a győzelmet, ám ennyit erről a meccsről, most már azon kell gondolkodni, hogyan tudjuk ugyanezt a teljesítményt nyújtani a hátra lévő három mérkőzésen."

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): ,,Mindenekelőtt gratulálok a DVTK-nak a győzelemhez! Nagyon nehezen indultunk be, az első 30 percben nagy hibákat követtünk el a védelemben. Nem sikerült a csere, a sárga lap miatt hiányzó Szolnoki helyén játszó Nunes higgadtsága hiányzott középről, Thomas Meißner nem úgy játszott, ahogy kellett volna.  Két nagy hibát is elkövettünk, az egyiket meg is büntette az ellenfél. Egy fél órát követően azonban az utóbbi időben megszokott játékunkat játszottuk. A második félidőben domináltunk, veszélyesek voltunk, és egy szép góllal egyenlítettünk, amivel visszajöttünk a játékba. A folytatásban egyértelműen látni lehetett, hogy mindkét csapat győzni szeretett volna, ami a hazaiaknak sikerült. Egy kontratámadás után szétszakadt a mezőny, rosszul blokkoltuk a beadást, és Molnár Gabi pedig a hosszú oldali kapufánál egy szép gólt fejelt. Sajnálom, hogy elvesztettünk a három pontot, azt hiszem, kívülről is látni lehetett, hogy nem döntetlenért jöttünk, köszönöm a játékosoknak a hozzáállást!"

Mezőkövesd-MOL Fehérvár FC 1-3

Pintér Attila (Mezőkövesd): "Gratulálok a Vidinek a győzelemhez. Számításom szerint 1-0-ás vezetésünket követően minimum négy alkalommal zárhattuk volna le a meccset. Minden esélyünk megvolt a győzelemre, jó helyeken szereztünk labdát, jól is indultunk belőle, volt olyan, hogy négy a kettőben vihettük kapura a labdát, sajnos nem sikerült megszereznünk a második gólt, amivel lezárhattuk volna a meccset. A második félidőben gyorsan kaptunk két gólt, de mind a két gól előtt olyan szituációk történtek a pályán, amely után nekünk kellett volna szabadrúgást elvégeznünk. Ha ezeket a szabadrúgásokat megkapjuk, akkor nem lett volna lehetősége a Vidinek arra, hogy tovább járassa a labdát és megbontson bennünket. A játékosaim így is végig száz százalékon pörögtek, mindent megtettek a siker érdekében. Sok sikert kívánok a Vidinek!

Szabics Imre (MOL Fehérvár FC): "Sajnos gyorsan hátrányba kerültünk, pedig már az első játékrészben is jól futballoztunk. Mindenesetre a bekapott gól nagyon bosszantó volt, hiszen óriási energiákat kell mozgósítani, ha hátrányba kerülünk. Ugyanakkor le a kalappal a csapatom előtt, az én irányításom alatt már harmadik alkalommal sikerült hátrányból meccset nyerni. Mindez azt bizonyítja, hogy óriási a hite a játékosaimnak. Hisznek önmagukban és a csapattársaikban is. Büszke vagyok a fiúkra, és ha úgy alakul, akkor meg fogjuk csinálni negyedjére és ötödjére is." 

Paks-Honvéd 2-0

Bognár György (Paks): „Az első félidőben jól játszottunk, jó volt a letámadásunk, agresszívak voltunk, helyzeteink voltak. Megérdemelten vezettünk tehát 2-0-ra. A második játékrészben viszont inkább csak tartottuk az eredményt. Akkor már nem tudtunk annyi helyzetet kidolgozni, és a játékunk sem tudtuk fenntartani. Nem gondoltam volna, hogy ennyire „sima” lesz a meccs, hiszen a Kispest ellen mindig nehéz játszani, minden szinten agresszívak, nem nagyon lehet kibontakozni ellenük a játékkal. Ma azonban sikerült, jobbak voltunk. Alapjában véve egyébként masszívan védekeztünk, a Honvédnak nagyon helyzete sem akadt, így véleményem szerint maximálisan megérdemelt az újabb győzelmünk, és még gólt sem kaptunk. Sok fiatal tehetségünk van, akik várakoznak, ma Szabó Bálint kapott lehetőséget, aki egyáltalán nem okozott csalódást számomra, bátran szavaztam neki bizalmat. Megyünk tovább, a hátralévő három fordulóban is annyi meccset szeretnénk megnyerni, amennyit csak tudunk, és meglátjuk, mire lesz elég. Reális cél lehet akár a negyedik hely is, de egyelőre továbbra is meccsekben gondolkozunk, nem helyezésekben”

Horváth Ferenc (Honvéd):

Legfrissebb híreink