nb1.hu

Böde már a meccs előtt kulcskérdés – ELŐZETES

Mindkét csapat megmutatta már két arcát.

A forduló egyik leginkább megjósolhatatlan párosítása az Újpest és a Paks csatája. A lilák zakóval kezdtek a Puskás Akadémia ellen, a meccsen minden vezető (és egyéb fontos emberek is), megkapták a magukét a szurkolóktól, hogy utána a miskolci oroszlánbarlangban szerezzék meg a három pontot a fővárosiak.

A Paks zakóval kezdett Kisvárdán (a hazaiak is elismerték, a szerencse is kellett a győzelmükhöz), majd magabiztosan verte a Honvédot.

 

Nebojsa Vignjevics (Paks): „Vendégeink nagy átalakuláson mentek keresztül. Jó játékosok érkeztek hozzájuk, valamint a vezetőedző személye is megváltozott, így megújult energiával és motivációval rendelkeznek. Nekünk sajnos a Paks ellen mindig nehéz, akár otthon, akár idegenben lépünk pályára. Ugyan az elmúlt néhány mérkőzésen jól játszottunk ellenük, biztos vagyok benne, a mostani összecsapás sem lesz könnyű. Az elmúlt időszakokhoz képest több minőségi labdarúgóval rendelkeznek, így sokkal veszélyesebbek is lehetnek. Vannak olyan futballistáik, akik egyedül bármikor megváltoztathatják a találkozót. Nekünk a saját játékunkat kell követnünk, és akkor nyerhetünk.”

 

Tomiszláv Szivics (Paks): „Egy kifejezetten jó mérkőzésre számítok, hiszen egy nagy csapat ellen lépünk pályára. A hazaiak trénere már hat éve dolgozik ellenfelünk kispadjának élén, és ez meg is látszik a csapaton. Az Újpest rendkívül szervezett focit játszik. Ami minket illet, mindent megteszünk azért, hogy minél pozitívabban jöjjünk ki a szombati mérkőzésből.”

 

A mérkőzésen kulcskérdés lesz, hogy Böde Dániel tud-e játszani, és ha igen, akkor mennyit. Az első fordulóban végig a pályán volt, ám a kispestiek ellen csak a 87. percben lett becserélve sérülés miatt.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC