Böde és Lanzafame sorsa – Rebrov megszólalt

Petrjak mellett más játékosok sorsa is beszédtéma.

Mint ismeretes, a Fradi egyik legjobbja, Ivan Petrjak a Vidiben folytatja a pályafutását, az ügyről gyakorlatilag mindenki klubhovatartozás szerint mondja el a véleményét. A fradisták szerint Petrjak nagyjából áruló, a Vidi meg nem korrekt, a nem fradisták szerint viszont a fehérváriak (és a játékos) csak éltek a piac adta lehetőségekkel. Nem nehéz kitalálni, hogy a két tábor soha nem fog kiegyezni egymással a témakörben.
 
Az ukrán légiós mellett azonban Böde Dániel és Davide Lanzafame sorsa is élénken foglalkoztatja a közvéleményt. Lanzafame kapcsán Szerhij Rebrov vezetőedző a kettővel ezelőtti Fradi sajtónapon azt mondta, amikor legutóbb, még kispesti játékosként gólkirály lett, klubot váltott, majd hozzátette, előbbi sikert kívánja a játékosának ismét, de az utóbbit nem az idei évben.
 

Petrjak-ügy: megszólalt a Fradi Tábor vezetője - NB1.hu

Petrjak-ügy: megszólalt a Fradi Tábor vezetője

Böde esetleges átigazolása már a télen is élénk téma volt a sajtóban, most is az, de vele (és egyébként az olasszal kapcsolatban is) arról beszélt a tegnapi sajtónapon az ukrán vezetőedző, hogy a játékoskeretben történő, esetleges, nyári változtatásokról a bajnokság befejezése után egyeztet Kubatov Gábor elnökkel.
 
Az érkezők oldalán magyar játékosok részéről két kispesti, a kapus Gróf Dávid és a hatalmas munkabírású középpályás, Gazdag Dániel neve szerepelt már a hírekben, mint magyar kiszemelt.
 

Legfrissebb híreink