nb1.hu

Bernd Storck: Megtaláltuk a stílusunkat

Budapest - A kapitány szerint itthon többet kell kockáztatni.

 A magyar válogatott megbízott szövetségi kapitánya, Bernd Storck a görögországi hét gólt hozó Eb-selejtező után úgy nyilatkozott az M4 Sport csatornának, hogy maradt benne hiányérzet. Mint fogalmazott, „minimum egy döntetlen kellett volna” Görögországban. Most már nem a mi kezünkben van a sorsunk, így egyelőre csak reménykedhetünk, hogy pótselejtező nélkül kijutunk a franciaországi kontinensviadalra.  Az M4 Sport7fő című műsorában elhangzott interjúban a német szakember elmondta, nehéz helyzetbe került, amikor Dárdai Páltól átvette a nemzeti csapat irányítását, ugyanis nem ismerte a játékosokat, és a futballisták sem őt.  "Négy meccs várt ránk, el kellett érnünk a nagy célunkat az egész ország számára. Ez pedig a pótselejtezős hely volt. Nagyon nehéz volt, de az egész csapat, a stáb, a vezetőség, mindenki, így együtt kiváló munkát végeztünk. Szerintem ez egy nagy siker az együttesnek, hogy pótselejtezősök vagyunk" – mondta Storck, akinek vezetésével előbb a románok ellen otthon, majd az északírek vendégeként játszott döntetlent a válogatott, majd legyőzte Feröer-szigetek csapatát, végül vasárnap vereséget szenvedett a sereghajtó görögöknél.    A tréner hangsúlyozta, amennyiben pótselejtezőre kényszerül együttese, úgy marad a korábbi, alapvetően védekező futballnál.  "Szerintem a selejtezősorozat alatt megtaláltuk a stílusunkat. Nagyon jól védekeztünk, fegyelmezettek voltunk, és abból indultunk meg előre – mondta.  Úgy vélte, a jövőben meg fogják mutatni, mit tudnak még. Fontosnak nevezte, hogy ha az első mérkőzést idegenben vívják, ott gólt szerezzenek. "De nem a legelejétől kell letámadnunk. Meg kell néznünk előbb, hogy milyen lehetőségeink vannak, és utána gólt szerezni. Minden idegenbeli gól duplán számít" – fogalmazott.  A szakvezető hozzátette, hogy itthon is a saját futballját kell játszania a válogatottnak. "Minden az eredménytől függ. De itthon többet kell kockáztatni" – vélekedett, ugyanakkor hangsúlyozta, a szurkolóknak meg kell érteniük: nem attól függ egy csapat támadójátéka, hogy két-három csatárral lép pályára. A magyar válogatott két lépésre az Európa-bajnokságtól Buzsáky Ákos befejezte aktív pályafutását Orosz Pál elmondta miért közönségcsalogató a Fradi David De Gea mindent megtett a magyarok sikeréért! Király Gábor: most az a baj, hogy van esélyünk Thomas Doll hazánkban megtalálta a boldogságot Kalmár Zsolt lehetne Gera Zoltán utódja, ha…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC