nb1.hu

Összegeztek a paksiak.

A MEZŐKÖVESD KÖZLEMÉNYE:

Amir Bilali és Andrej Lukic városunkban folytatja pályafutását.

BILALI: A 27 esztendős albán korosztályos válogatott játékos belső védőként bevethető. Fiatalon olasz klubokban játszott, megfordult a Cremonese és a Lazio együttesénél is. Ezt követően az NK Celje csapatához igazolt 2014 januárjában, a szlovén együttesnél pontosan két évet játszott. A folytatásban több albán és északmacedón klubot erősített, futballozott az albán Bylis Ballsh, a KF Teuta, valamint az FK Partizani együttesében, az északmacedón klubok közül pedig a Rabotnicki és az FC Shkupi tartozott a klubjai közé. A játékos legutóbb a román Academica Clinceni együttesében futballozott.

Bilali a transfermarkt.com adatai alapján négyszer szerepelt az albán U19-es válogatottban, játszott Bosznia, Belgium, Fehéroroszország és Olaszország ellen is, emellett az U21-es válogatott keretébe is bekerült.

LUKIC: A 27 éves horvát labdarúgóra belső védőként és védekező középpályásként is számíthat szakmai stábunk. Pályafutását horvát együttesekben kezdte, az NK Osijek korosztályos csapatai után a klub felnőtt együtteséhez került 2012 nyarán. Lukic egészen 2018 januárjáig futballozott Eszéken, miközben 2014-ben félévet a Cibalia csapatánál töltött.  Ezután a portugál Braga gárdájához igazolt, de megfordult közben a görög Apollon Smyrnis, a holland FC Emmen, valamint a moldáv FC Sheriff Tiraspol együttesében is. A portugál csapattól tavaly nyáron a horvát NK Hrvatski Dragovoljac gárdájához szerződött. A transfermarkt.com a játékos értékét 2018-ban 800 ezer Euróra becsülte.

Legnagyobb sikereit a Sheriff Tiraspol együttesével érte el, ahol moldáv bajnok lett és kétszer nyerte meg a moldáv kupát.

A PAKS BESZÁMOLÓJA:

"Ahogy az ilyenkor már jól megszokott, a felkészülési időszak – ami a helyszíneket illeti, egészen biztosan – három szakaszra osztható. Az első etapban, január 3-tól a srácok a hazai edzőpályákon tértek vissza az ünnepeket követően a szürke hétköznapokba, majd a törökországi edzőtábor következett, mely 19-én ért véget. Végül pedig, közvetlenül a bajnoki rajt előtt, ismét a Fehérvári úti sportkomplexumunk jól ismert környezetében tréningeznek labdarúgóink. 

Csapatunk január 8-án utazott Antalyába, majd tovább a beleki szálláshelyre és edzőközpontba, hogy kiváló pályákon, kellemes hőmérsékletben és remek nemzetközi ellenfelek ellen készüljön a téli szünet után, január 29-én újra induló OTP Bank Liga és MOL Magyar Kupa küzdelmeire. Az elmúlt másfél hétben Bognár György vezetőedzőnk és a szakmai stáb túlnyomó részt napi két tréninget vezényelt a srácoknak, és játszottunk öt igen kemény felkészülési mérkőzést is. Összemértük erőnket a román CSU Craiova (2-5), az FC Chindia Targoviste (3-0), az FC Botosani (4-5), az azeri Sabah FK (1-1) és az orosz FC UFA (2-0) együttesével. Egytől egyig mindegyik edzésünk és találkozónk csapatunk célját szolgálta, miszerint labdarúgóink minél jobb erőben térjenek haza, és várják a bajnokság tavaszi idényének indulását. 

Január 29-én már egészen biztos, nem babra megy majd a játék, mikor is a Zalaegerszeget fogadjuk arénánkban. Addig a finomhangolás, a frissítés és a maradék hibák végleges kiküszöbölése kerülhet terítékre. A téli felkészülés utolsó egyenesébe fordultunk tehát hazatérésünkkel. "

A SEPSI BEJELENTÉSE:

"Sepsi OSK: középhátvéd érkezett

Újabb igazolásról tudunk beszámolni: a Sepsi OSK tapasztalt középhátvéddel bővítette sorait a nyolcszoros válogatott Mihai Alexandru Bălașa személyében. A 27 éves játékos másfél évre szóló szerződést írt alá klubunkkal, hosszabbítási opcióval.

Mihai Alexandru Bălașa legutóbb az Universitatea Craiova játékosa volt, de korábban a FCSB, Konstancai Viitorul, valamint az olasz AS Roma, Trapani és Crotone együttesekben is szerepelt.

Sok sikert kívánunk neki a piros-fehér színekben!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC