nb1.hu

Bemutatkozott a Fradi: Rebrov a Dinamo elleni vereségről is beszélt

A Kaposvárnak nem volt veszítenivalója.

A Fradi szombat este bemutatkozott az NB I idei szezonjában. A bajnokcsapat a Kaposvár együttesét látta vendégül. Rebrov alaposan megkeverte a lapjait, többek között Gróf Dávidot és Bolit is betette a kezdőcsapatba. Az FTC Zubkov korai góljával győzte le az újoncot. Rebrov szerint magabiztosabb győzelmet is arathattak volna, ha a helyzeteket jobb százalékban értékesítik.

"Elégedett vagyok a győzelemmel, persze sokkal több gólt szerezhettünk volna, rengeteg kapura lövésünk volt, nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna. Kilenc új játékossal álltunk fel, jól dolgoztak mindannyian. A legfontosabb a győzelem, és hogy megvan a három pont. A Kaposvár kapusa nagyon jól védett, az egy az egy elleni szituációkat többször könnyen belőhettük volna. Minden edzésen gyakoroljuk a lövéseket, folytatjuk tovább a készülést a következő találkozókra.

Ami a Dinamo elleni találkozót illeti, sosem kaptam még ki 4-0-ra a Fradival, Kubatov Gábor a mérkőzés után kifejezte támogatását a csapat felé, ez mindenkinek sokat jelentett. Az első mérkőzésen 1-1-et játszottunk, így nem vártuk ezt.

 

Ezért változtatnunk kellett sok dolgon, most ezen dolgozunk. Szükség van pár napra, hogy lássam, ki milyen kondícióban van, majd ez alapján alakul a kezdőcsapat Litvániában" – fogalmazott Rebrov.

Az újonc Rákóczi három meccs után 0 ponttal rendelkezik. Disztl László szerint a korai gól jelentősen befolyásolta a mérkőzés kimenetelét.

"Nem arra készültünk, hogy beállunk védekezni és csak várjuk a Fradi támadásait. Korán gólt kaptunk, ami meghatározta a játék további menetét- Az első félidőben nem játszottunk jól, elég bátran. A másodikban próbáltunk ezen változtatni, a megszerzett labdákat megjátszottuk, s adódott két-három gólszerzési lehetőségünk.

 

A végén izgalmas lett a mérkőzés, s akár gólt és pontot is szerezhettünk volna. Nem volt veszítenivalónk, így csak nyerhettünk volna ezen a találkozón" – nyilatkozta Disztl.
 

Emlékeztető: 

Ferencvárosi TC-Kaposvári Rákóczi FC 1-0 (1-0)
Groupama Aréna, 6891 néző, v.: Iványi
gólszerző:
Zubkov (7.)
sárga lap: Ihnatenko (76.), illetve Ádám (16.), Szakály (56.), Jakimiv (74.), Ur (90.)
Ferencváros: Gróf – Botka, Blazic, Frimpong, Heister – Ihnatenko, Leandro (Haratin, 74.) – Zubkov (Nguen, 64.), Bőle, Varga R. – Boli (Szihnyevics, 81.)
Kaposvár: Pogacsics – Vachtler, Ur, Hegedűs, Fodor – Jakimiv – Nagy R., Szakály, Nagy K. (Beliczky, 65.), Csiki (Nagy J., a szünetben) – Ádám (Poplatnik, 81.)

Szerhij Rebrov vezetőedző a Bajnokok Ligája-búcsút követően – és a litván FK Suduva elleni Európa-liga-párharc előtt – alaposan átszervezte kezdőjét, amelyben csupán hírmondók maradtak az alapcsapatból.
    
A közepes iramú első félidőben már a hetedik percben vezetést szerzett a házigazda, amely a kaposváriak szervezett védekezése ellenére végig irányította a játékot és sorra alakította ki a gólhelyzeteket. Elsősorban Varga volt elemében, de a vendégek kapusa, Pogacsics a mezőny legjobbjaként több alkalommal bravúrosan védett. A Rákóczi eközben semmilyen veszélyt nem jelentett Gróf kapujára, a szórványos kaposvári akciók a hazai tizenhatosig sem jutottak el.

 

    
A szünet után tíz percig bátrabb játékkal nyílt csatára késztette a hazaiakat a Kaposvár, amely már lehetőségig is eljutott, utána azonban ismét a Ferencváros kezdeményezett, és csupán a hiba nélkül védő Pogacsicson múlt, hogy a lefújásig nem változott az eredmény.
    
Az FTC pályaválasztóként immár 38 találkozó óta nem kapott ki a bajnokságban, és sorozatban 12. NB I-es meccsét nyerte meg otthon. Az újonc kaposváriak ellenben a harmadik meccsüket is elveszítették a szezonban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC