Debrecen - A támadó vallott a cigánysorrol és a szegénységről.
Hirtelen robbant be a köztudatba, de jól kezeli, hogy már megállítják az utcán, autogramot, közös fotót kérnek, és gyakran hívják az újságírók is. Ismert lett a honi futballközegben, a szakemberek elismerően nyilatkoznak róla. Sokan nem tudják, hogy hányattatott gyerekkora volt, küzdelmes életet élt, amíg az első csapathoz került. Ő a DVSC-TEVA 19 éves támadója, Balogh Norbert, aki rendkívül őszinteséggel beszélt a Loki honlapjának nehézségekkel kikövezett útról, amely a DVSC-ig vezetett.
– Ha két évvel ezelőtt megkérdeztem volna egy futballban jártas embert, ki az a Balogh Norbert, akkor valószínűleg nem tudta volna a választ. Mára azonban a magyar labdarúgásban az egyik leggyakrabban emlegetett név a tied.
– Valóban nagyot fordult velem a világ rövid idő leforgása alatt. Szokatlan az ismertség. Az, hogy leszólítanak az emberek, vagy csak hosszan néznek engem az utcán, mert felismernek. Furcsa számomra, ha egy velem egykorú srác odajön hozzám, és közös képet kér, mert nem érzem magam többnek senkinél.
– Egyszer azt mondtad, nagyon lentről jöttél. Mit takar ez pontosan?
– Hajdúböszörményben, egy cigánysoron nőttem fel. Nehéz gyerekkorom volt, hamar jöttek a pofonok. A szüleim nem kerestek jól, előfordult, hogy este nem volt már mit ennünk. Ilyenkor anya elbiciklizett mamához, és tőle kért segítséget, hogy tudjunk vacsorázni. A szegénység éreztette hatását, amíg az iskolában mindenkinek szép cipője volt, az enyém a turkálóból származott, és ez bántott. Emlékszem, már fociztam az utánpótlásban, reklámoztak David Beckhammel egy adidas cipőt, ami nekem nagyon tetszett. Sírtam, mert annyira vágytam rá, de tudtam, esélyem sincs hozzájutni. Utólag azt mondom, nem bánom, hogy ilyen gyerekkorom volt, sőt, hálás vagyok érte, mert sokkal jobban tudom értékelni az életet, és megbecsülni azt, ami éppen van. Ha jó irányba folytatódik a sorsom, és nem lesznek soha többet anyagi gondjaim, akkor sem felejtem el soha, honnan jöttem. Még mindig tartom sok ottani barátommal a kapcsolatot, és ez így is marad, mert fontos szerepet töltöttek be az életemben. Emlékszem, nyáron egész nap kint voltunk a nagy melegben és fociztunk. Közben nem ettünk semmit, csak játszottunk és játszottunk.
– Egy ilyen közegből hogyan jutottál el a Lokihoz?
– Hajdúböszörményben kezdtem a futballt, és az egyik utánpótlás meccsen Arany László figyelt fel rám, majd elhívott a DSI-be. Bejöttem, és le is igazoltak. Ami a szüleimtől tellett, igyekeztek mindent megtenni, hogy futballozhassak, hiszen látták, mennyire szeretem. Hamar önállóvá váltam, tízévesen már busszal jártam be. Aztán egyik nap a DVSC válogatót tartott, több mint száz gyerek érkezett az Oláh Gábor utcára. Kiválasztottak húsz srácot, én is köztük voltam. Sáfár László volt az első edzőm, majd Fórián Zsolt. Később Bücs Zsolt vette át a csapatot. Őt nagyon szerettem, rengeteg támogatást nyújtott nekem lelkileg. Vékony voltam – most is az vagyok, de akkor különösen -, emiatt nem tudtam végigjátszani egy teljes meccset, és ez elkeserített. Zsolti bá’ azonban mindig biztatott. Egyszer azt mondta nekem: "Norbi, ne idegeskedj, legyél türelmes, mert benned megvan az, ami más gyerekben nincs, hidd el, eljön a te időd, és egyszer nagy játékos leszel". Biztos volt abban, hogy hamar eljutok az első csapatig, és igaza lett. Később egyébként Szatmári Csaba és Sándor Csaba kezei között is nevelkedhettem, velük is jó volt együtt dolgozni, mint ahogy a Létavértesnél Zoran Szpisljakkal is. Ott lettem először bajnok, ami örök emlék marad számomra. Jó közösség alakult ki, olyanok voltunk, mint egy család.
– Az, hogy gyerekként rendszeresen kijártatok a grundra focizni, mennyit tett hozzá a futballtudásodhoz?
– Nagyon sokat. Akkor még nem volt edzőm, magamtól sajátítottam el a különböző technikákat, amelyeken később szakemberek segítségével tovább tudtam javítani. Amikor már a DVSC utánpótlásában játszottam, akkor is napi szinten kijártunk a srácokkal. Előfordult, hogy már járni is alig tudtunk, olyan sokat futballoztunk. A legjobb barátom, Csabi, más néven Búvár, mindig jött velem, sokat segített nekem. Volt, hogy csak ketten fociztunk, kértem, adogasson be nekem, mert mindenáron a kezdőbe akartam kerülni hétvégén. Szükségem volt arra, hogy jobb és erősebb legyek, ezért az edzéseken kívül is gyakoroltam.
– Miután bekerültél a DVSC utánpótlásába, az első csapat edzéseit, meccseit is közelről figyelhetted meg. Milyen hatással volt ez rád?
– Minden mérkőzést megnéztem az Oláh Gábor utcai stadionban. Akkor még csak álmodoztam arról, hogy egyszer én is a felnőtt csapatban rúgom a bőrt. Eljött ez az idő is, és nagyon boldog vagyok, hogy így alakult. A DVSC elnöke, Szima Gábor úr nagyon sokat segített, hogy idáig jutottam. Támogatott, mindig motivált és éreztette velem, hogy hisz bennem. Remélem, hogy ezt a bizalmat meg tudom majd hálálni valamilyen formában.
fotó: dvsc.hu
– Magad mögött hagytad Hajdúböszörményt?
– Amikor az első csapathoz kerültem, beköltöztem Debrecenbe, jelenleg albérletben lakom. A szüleim azonban még Böszörményben élnek. Ők korábban elváltak, és a lakásunkból ki kellett költöznünk, elvitte a bank, mivel nem tudtuk fizetni. A mamámhoz költöztünk: én, anyukám és a húgom, Rebeka, aki most tizenegy éves. Másfél éve még így éltünk, és nem volt könnyű, de most már van saját keresetem, és amennyire tőlem telik, támogatom a családomat. Bár anyukám és a húgom még mindig a mamámnál él, ami bánt engem, de remélem, az ő életük is jobbra fordul hamarosan.
– A futballban egyre inkább előre törtél, ám a családi helyzeted még rosszabbra fordult. Hogy tudtál így a feladatodra koncentrálni?
– Nem a lakás elvesztése volt a legrosszabb. Apukámnak ekkor kellett egy évre börtönbe vonulnia, dokumentummal kapcsolatos hibát követett el. Tiszalökre vitték. Nehezen viseltem, hogy ritkán láthattam, és amikor beszélőre mentem, nem érinthettem meg. Fontos ember az életemben, általa kezdtem el focizni. Sokra vitte volna, de elkövetett hibákat az életében. Tanult belőle, kiegyenesedett. A sors fintora, hogy amikor bevitték, pont ekkor kerültem fel az első csapathoz. Nem volt könnyű a focira figyelni, de szerencsére sok ember támogatott, köztük anyukám, aki mind a mai napig rengeteget tesz értünk. Emlékszem, pár éve nagyon megtetszett egy kabát, ő pedig elment pluszmunkát vállalni, hogy megvehesse nekem. Nem tudtam, hogy miért megy este dolgozni, le is szidtam érte. Aztán elkezdett sírni: azért fiam, hogy megvehessem neked a kabátot. Szíven ütött. Érdekes, mert egyszer azzal a váddal illettek, hogy én azért játszom, mert apukám pénzeli a DVSC-t. Aki ezt állította, semmit nem tudott rólunk.
– Beszéltünk a legrosszabb időszakodról, de bizonyára volt legjobb is…
– Sokáig nem tudtam megszerezni az első NB I-es találatomat, ám idén május tizenhetedikén, a Lombard Pápa ellen sikerült. Előtte engedték ki apát a börtönből. Megint csak a sors fintora volt, hogy amikor kiszabadult, aznap derült ki, nem vagyok benne az U20-as keretben. Rendkívül csalódott voltam, és így mentem másnap meccsre. Kondás Elemér azt mondta, nyugodjak meg, a második félidőben beállok, megrúgom pályafutásom első felnőtt bajnoki gólját. Hittem abban, hogy így lesz. Amikor beálltam, láttam a lelátó egyik részén anyukámat és a húgomat, a másik oldalon pedig apukám ült, aki először volt a Nagyerdei Stadionban. Emlékszem, amikor betaláltam a hálóba, rájuk néztem, láttam, hogy nagyon boldogok, és én is az voltam. Kint volt az a két ember, aki a legfontosabb számomra, és részesei lehettek a sikeremnek.
– Ha már az U20-as vb szóba került… A szakmát is meglepte, hogy az akkori edző, a felnőtt válogatott jelenlegi kapitánya, Bernd Storck nem jelölt a keretbe. Mit gondolsz, miért nem bízott benned?
– Tényleg nem tudom. Meglepett a döntése, csalódott voltam, de nem azért, mert jó játékosnak tartom magam, hanem mert az elejétől fogva olyan volt számomra, mintha a második apám lenne. Sokat foglalkozott velem külön is, nem egyszer félrehívott, sok technikát megmutatott nekem, bízatott, úgy éreztem, hisz bennem. Pont a felkészülési időszakban nehéz helyzetben volt anyukám, apa bent ült, én pedig nem tudtam függetleníteni magam a gondoktól, és lehet ez kijött rajtam. De nem biztos, hogy ez az oka. Talán már sosem derül ki.
– Most viszont meghívott Telkibe, egy edzőtáborba. Négy napon át lesz lehetőséged ismét bizonyítani neki.
– Nagyon várom, kíváncsi leszek, hogy viszonyul majd hozzám, hiszen korábban nagyon jó kapcsolatom volt vele. Én úgy állok hozzá, hogy tiszta lappal indulok, nincs bennem sérelem. Nem is tehetném, hiszen hatalmas lehetőséget kaptam tőle az újabb bizonyításra. Egy esélyt, hogy esetleg bekerülök a felnőtt válogatottba.
– Ez a legnagyobb álom?
– A válogatottság is nagyon fontos, hiszen a hazámért játszhatok, de amire a legjobban vágyom, hogy a DVSC-vel a Bajnokok Ligájában szerepelhessek zsúfolásig telt ház előtt, és halljam a BL-himnuszt, amely ott, akkor éppen értünk szól. Amikor 2009-ben a Loki a Liverpoolt fogadta a Puskás Stadionban, én még labdaszedő voltam. Varga Józsitól és Szakály Pétertől kértem autogramot, ma pedig már velük futballozhatok egy csapatban. Hatalmas megtiszteltetés.
– Mi hajtott előre?
– A futball szeretete és a remény, hogy jobb lesz az életem. Azt tudom üzenni minden fiatalnak: ha kitartó és hisz benne, hogy ő is van olyan jó, mint a többiek, de nem száll el magától, a földön marad, akkor bármit elérhet. Én hittem a jobb életben, hittem, hogy egyszer a DVSC első csapatában játszom majd, ennek érdekében teljes alázattal, elszántan tettem a dolgom. Kicsit hasonlít a sorsom a Góóól! című film főszereplőjéhez, aki szegénységből indult és aztán a csúcsra jutott labdarúgóként. Bár rám még hosszú út vár, de egyre jobban alakul az életem. Már most úgy érzem magam, mintha a mesében lennék.
Nyitrai Daniella
NB I: minimálisan, de emelkedett a nézőátlag
Storck fejében már megvan az Eb-keret magja
Sajtóhír: Már nem Bekő Balázs a DVTK edzője
EURO 2016: Hétfőtől lehet ismét jegyet igényelni
Dárdai Pálnak szépen fizetne a BL, vagy az EL kiharcolása
Gólösszefoglaló az NB I 19. fordulójának mérkőzéseiről
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)
