nb1.hu

Bajnokverés után: újabb rangadó vár a Honvédra

Négy döntőt vívnak Supkáék.

Az OTP Bank Liga előző fordulójában a Honvéd legyőzte a Ferencvárost, így a kispestiek bizonyították, hogy nem tettek le a bronzéremről. A 3-2-es győzelem során végig a pályán volt Danilo, aki szerint betartották az edzői utasításokat, ennek köszönhetően verték a Fradit. Elmondta, a komoly sikert egy közös vacsora követte. 
 
"Remek meccset vívtunk a Fradi ellen, mindenki hatalmas erőket mozgósított a győzelem érdekében, hittünk egymásban és végrehajtottuk, amit az edzők kértek. A mérkőzés után elmentünk vacsorázni, beszéltem a családommal, gratulált mindenki a győzelemhez, a vasárnap a pihenésről szólt, a regenerálódásról, aztán a pihenő alatt próbáltam kikapcsolni az agyamat, legalább egy napra elfelejteni a futballt, most pedig már újra itt vagyunk, és keményen dolgozunk, hiszen nehéz meccs vár ránk szombaton" – fogalmazott a légiós.
 
A hétvégén a fővárosiak a Puskás Akadémia otthonában vendégeskednek. A felcsúti csapat nincs könnyű helyzetben, ha nem sikerül jól a hajrájuk, akár ki is eshetnek a bajnokságból. Danilo szerint a Honvéd jó úton jár, így bizakodva várhatják a következő fellépést. A futballista szerint csapatára négy döntő vár a szezon végéig. 
 
"Jó formában vagyunk, jó úton járunk, és igen, azt is mondhatjuk, hogy négy döntő, vagy döntő jellegű meccs vár ránk, és ha sikerrel vívjuk meg a három bajnokit, meg a kupadöntőt, akkor eredményesen zárhatjuk a szezont" – mutatott rá Danilo. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC