nb1.hu

Az újonc ellen kárpótolhatja drukkereit a Fradi – előzetes

Bemutatkozik az NB I-ben a címvédő.

A hétvégén a harmadik fordulót rendezik meg az NB I-ben. Ez a játéknap abból a szempontból is különleges, hogy a címvédő Fradi is megkezdi a szereplését az élvonalban. A zöld-fehérek az újonc Kaposvár csapatát látják vendégül.

Rebrov együttese kedden nem tudta feltenni az i-re a pontot. Nagy kérdés, hogy a játékosok mennyire tudták feldolgozni a horvátoktól kapott 4-0-s zakót és a BL-búcsút. Máté Csaba nem számít könnyű összecsapásra a Rákóczi ellen, mivel úgy kalkulál, hogy a Somogy megyeiek főleg a védekezésre fognak összpontosítani.

 

 

"Másmilyen mérkőzés lesz, ellenfelünktől védekező stílusra számítunk, éppen ezért nem lesz könnyű találkozó. A stábban van, aki már az Európa Liga-mérkőzéssel foglalkozik, és ott is lesz a mai meccsen, most viszont a legfontosabb a Kaposvár elleni találkozó. Hogy Gróf Dávid védhet-e? A halasztások miatt most kezdődik az az időszak, amikor egy héten két meccsünk van, meglátjuk, hogy alakulnak ezek a találkozók, de az biztos, hogy két kiváló kapusunk van, bármelyikük véd, nyugodtak lehetünk. Ugyanígy a csapat többi részében is nagy a konkurenciaharc. Davide Lanzafame elment, de a támadósorban is megvannak azok a játékosok, akikben ott van a gól, valamint érkezett Franck Boli, aki Norvégiában gólkirály volt" – nyilatkozta Máté. 

Az újonc Kaposvár játékosainak a lábában már két NB I-es meccs van. A gárda előbb a MOL Fehérvártól kapott ki, majd az előző héten a Mezőkövesdet sem tudták két vállra fektetni. A papírforma alapján nagy bravúrnak számítana, ha pont szombaton kezdenék meg a pontgyűjtést a kaposváriak. Szakály Attila egyébként nem igazán foglalkozik az esélyekkel, elárulta, szeretnének minél jobb eredményt elérni a Groupama Arénában.

 

 

"Nagyon készülünk a következő bajnoki mérkőzésre. Együtt néztük a Fradi Dinamo Zagreb elleni Bajnokok-Ligája mérkőzését. Sajnos kiestek, így, biztosan javítani akarnak hétvégén, de mi is győzni akarunk. Szeretnénk megszerezni az első bajnoki pontjainkat, egész héten erre készülünk. A sorsolás nem éppen a legjobb számunkra, hiszen az első három fordulóban elég nehéz mérkőzések vártak, várnak ránk. Előbb a MOL Fehérvár FC ellen kellett pályára lépnünk idegenben, most hétvégén pedig a Fradi ellen. Fontos a jó rajt, de nézhetjük úgy is, hogy ezután jönnek azok a mérkőzések, amik papíron könnyebbek lesznek. Székesfehérvárra sem feltartott kézzel mentünk, jó játékot tudtunk mutatni, de a hibáinkat nagyon jól kihasználta a Videoton. A Fradihoz is úgy megyünk, hogy minél jobb eredményt szeretnénk elérni" – fogalmazott Szakály.

Az FTC-Kaposvár mérkőzés 19.30-kor kezdődik.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC