nb1.hu

Az OTP Bank Liga 22. fordulója az edzők szemével

Magyarország – Miriuta, Szivics, Mátyus, Artner, Garami és a többiek.

Az OTP Bank Liga 22. fordulója eddig sok izgalmat, érdekességet és meglepetéseket is hozott. A vezetőedzők természetesen különböző szemszögekből értékelték a látottakat az mérkőzéseket követően. Hogyan? Íme:

 

OTP Bank Liga, 22. forduló

 

Péntek

PAFC–Ferencváros 1-2

 

Benczés Miklós (PAFC): – Hasonló volt az a találkozó az őszihez, hiszen akkor is kétgólos előnyhöz jutott a Ferencváros, és akkor a kis Sallai góljával szépítettünk. A végén ott is meleg perceket élt át a Ferencváros, és most is, de gratulálnunk kell, hiszen a három pontot ezúttal is megszerezte. A másodikkal ellentétben az első félidővel nagyon nem lehettem elégedett, mert túlságosan megilletődötten futballoztunk. Sajnos elkövettünk helyezkedési hibákat, és kicsit úgy érzem, hogy morálisan is alatta voltunk az ellenfelünknek. Ők voltak a kezdeményezőbbek, a harcosabbak, sok párharcot veszítettünk el, a labdákat pedig ki nem kényszerített hibákból, és ezzel sokszor magunkra húztuk a Fradit. Egy edző akkor tud jól cserélni, ha jó játékosai vannak, hála istennek nekem jó játékosaim vannak. Bízunk benne, hogy megszakad a nyeretlenségi sorozatunk. A jövő héten Pápára utazunk, oda is a győzelem reményében megyünk, remélem, megváltozik a csapat körüli sikertelenség, és be tudjuk gyűjteni idegenben a három pontot. Hasonló volt a hangulat, mint legutóbb a Videoton ellen, de talán a diósgyőriek csinálták itt eddig a legnagyobb hangulatot.

 

Thomas Doll (FTC): – A pozitív mindenképpen az volt az egészben, ahogy az első félidőben játszottunk. A negatív pedig az, ahogy a másodikban. Ezen a következő hétre javíthatunk, és javítanunk is kell. Ettől függetlenül, természetesen jó helyzetben panaszkodunk, hiszen mégiscsak győztünk. Még egyáltalán nem készülhetünk a jövő heti, Újpest elleni meccsre, mert előbb kedden lesz egy Magyar Kupa-találkozónk. Egyelőre minden figyelmünket arra összpontosítjuk. Természetesen az olaszországi, vagy a németországi játékos korszakomból nagyon jól tudom, hogy már mindenkit a derbi tart lázban. Böde Dani nagyon-nagyon keményen dolgozott a felkészülés során, és az elmúlt mérkőzéseken is nagyon sokat küzdött a csapatért. Az első gólja utáni öröme során látszott, mennyire örült, és milyen sok kő esett le a szívéről. A bajnoki címhez már gratulálhatunk a Videotonnak.

 

Szombat

Győri ETO–Kecskeméti TE 1-1

 

Bekő Balázs (KTE): – Mindkét csapat játékosainak szeretnék gratulálni, mert mindent kitettek a pályára, amit csak lehetett. A győriekkel kapcsolatban az ismert okok miatt mondom ezt, mi pedig azt próbáltuk tenni, amit eddig is. Ezt várom a játékosaimtól, hogy mindent kiadjanak a pályán, ahogy ma is. Borzasztóan kezdtünk, 20 percig aludtunk, utána kezdtünk éledezni. A második félidőre szerkezetet váltottunk, a kapufánál szerencsénk volt, utána azonban irányítottunk, lehetőségeink voltak. Talán túl nagy szerencse lett volna fordítani, még ha volt is rá sansz. Összességében igazságosnak tartom az eredményt, és elégedett is vagyok, hiszen még pontot sem szereztünk Győrben korábban.

 

Miriuta László (Győr): – Sajnálom, hogy nem jött össze a hátrom pont, mert az első félidőben eldönthettük volna a meccset, utána Priso nagy kapufája is ott volt még a második elején. Hibáztunk sajnos, a félidőben is mondtam, hogy az ellenfélnek is lehet sansza, a gólnál pedig hibáztunk. A tanulság az, hogy be kell lőni a helyzeteket. 

 

(kecskemetite.hu)

 

 

PMFC-Matias–DVSC-Teva 0-0

 

Robert Jarni (PMFC): – Amióta Pécsen vagyok edző, most játszottunk a legerősebb ellenfél ellen a bajnokságban. A DVSC-nek mindössze egy helyzete volt az egész mérkőzés alatt, így egyértelmű, hogy veszítettünk kettő pontot. Nagyon koncentráltan játszott ma a csapatom, bár a végén sajnos hiányzott egy kis pontosság a játékunkból. Ettől függetlenül szeretnék gratulálni a játékosaimnak, hiszen nagyon harcosan játszottak és nagyot küzdöttek a találkozón.

 

Kondás Elemér (DVSC): – Nagyon agresszívan játszott a hazai csapat, így nem volt könnyű dolgunk ezen a találkozón. Amikor mi is egy kicsit keményebben játszottunk, rögtön sárgákat kaptunk, ami miatt meg is fogyatkoztunk. Tipikus egygólos mérkőzés volt, sajnos nem sikerült megszereznünk a mindent eldöntő találatot. Számítottunk rá, hogy nehéz lesz itt játszani, azt kaptuk, ami vártunk. Kaptunk egy piros lapot, ami még inkább megnehezítette a helyzetünket, majd a végén Sidibet is kiállították, de szerencsére megvannak a játékosaink, akikkel tudjuk majd pótolni őket a következő bajnokinkon. Nyilván nyerni szerettünk volna, de sajnos ez nem sikerült a mai napon.

 

(dvsc.hu)

 

Dunaújváros–Nyíregyháza Spartacus 3-0

 

Artner Tamás (DPASE): – Az első fél órában nem találtunk fogást a Nyíregyházán, amely fölénk kerekedett, többet birtokolta a labdát. A szerencsés körülmények között szerzett első gólunk azonban megváltoztatta a meccs menetét, és szünet után már olyan teljesítményt nyújtottunk ami mindig is elvárható lenne a csapattól.

 

Mátyus János (Nyíregyháza): – Ezen a mérkőzésen nem tudtuk azt mutatni, ami korábban jellemző volt ránk, az ellenfél mintha jobban akarta volna a győzelmet. Mindkét kapu előtt nagyjából ugyanannyi helyzet volt, de csak a hazaiak szereztek gólokat és ami igazán megdöbbentő volt a számomra, hogy védekezésben komoly hibákat követtünk el.

 

(nyiregyhazaspartacus.hu)

 

MTK Budapest–Lombard Pápa Termál FC 3-0

 

Garami József (MTK): – Két vesztes mérkőzés után nagyon fontos volt számunkra a győzelem. A Pápa által alkalmazott letámadás nem igazán ízlett a csapatnak, de a jókor szerzett találatok megkönnyítették a dolgunkat. Tetszett a játékosok akarása, és helyenként jól is játszottunk.

 

Lengyel Ferenc (Lombard Pápa): – Nem kaptam vissza a hét közben gyakoroltakat a játékosaimtól. Az MTK jó csapat, de reménykedtem abban, hogy megnehezíthetjük a dolgukat, ami sajnos nem sikerült. Nehéz helyzetben vagyunk, de meg fogjuk szerezni a bennmaradáshoz szükséges pontokat.

 

(mtkhungaria.hu)

 

DVTK–Paksi FC 1-2

 

Szivics Tomiszláv (DVTK): – Ma két olyan csapat játszott, akik közül az egyiknek nagyon kellett a győzelem, a másik pedig jól tudta, hogyan kell játszani ellene. Az első félidőben próbáltuk a kapujukhoz minél közelebb megállítani a paksiakat, ebben nem is voltunk sikertelenek, azonban, amikor a pluszt kellett volna hozzátenni a kaputól húsz méterre, már alig-alig jelentettünk veszélyt. A gólunk után azt kértem, birtokoljuk többet a labdát, és ha lehet, kontrázzunk, ezért is cseréltem be Bacsa Patrikot, aki a csapat leggyorsabb tagja. Sajnos ekkor két gólt is kaptunk. A Paks ma jobb csapat volt, lefutballoztak bennünket, gratulálok nekik, megérdemelték a győzelmet, mi pedig megérdemeltük a kritikát.

 

Csertői Aurél (Paks): – Az egész mérkőzésen jól focizott a csapatunk, igaz egyetlen hibánkat kihasználta az ellenfél, de nem estünk össze és a folytatásban gólratörőbben is játszottunk. Gratulálok a fiúknak, nem gondoltam volna, hogy játékban a DVTK fölé növünk, de sikerült és még gólokat is lőttünk.

 

(dvtk.eu)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC