nb1.hu

Az NB III-as csapat egyik játékos-edzője lesz a Kispest egyik legjobbja

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A HONVÉD KÖZLEMÉNYE:

"Djorjde Kamber a második csapatunknál folytatja – edzőként, mentorként, játékosként számítunk a tudására

Nem vész el, csak átalakul – az energiamegmaradás törvénye pedig tökéletesen igaz a Djordje Kamber által felhalmozott tudásra, amelyet eddig az első csapat játékosaként kamatoztatott klubunk egyik kiválósága, a következő szezontól fogva pedig mentorként, edzőként, játékosként segíti a Budapest Honvéd második csapatát.

„Kambi nagyon sokat tett az elmúlt években a Honvédért – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd ügyvezetője. – Vezére volt a csapatnak, megalkuvás nélkül küzdött, szívét-lelkét kitette a pályán és az öltözőben is fontos szerepet töltött be. Persze nem egyszerű amikor egy komoly játékoskarrier után az ember életében egy újabb állomás jön, de azt gondolom, hogy mindenki számára megfelelő döntést hoztuk. Azt szeretnénk, ha Kambi a pályafutása alatt felhalmozott tudást és a rá jellemző mentalitást átadná a fiatalabb korosztály számára is. Ezt legjobban a közvetlen közelükben, a második csapat edzésein és mérkőzésein tudja megtenni. Már csak a jelenlétével is hiszen az edzéseken végig ott lesz az a szemlélet, ami segíti a fiatal tehetségeink fejlődését.”

Djordje Kamber 2015 nyarán érkezett Kispestre, magyar bajnok, bajnoki bronzérmes, valamint Magyar Kupa-győztes és -ezüstérmes lett a Honvéddal, klubunk színeiben eddig 173 bajnoki és 28 MK-meccsen lépett pályára, míg összesen 377 NB I-es találkozón szerepelt a 2008 óta Magyarországon futballozó játékos.

„Boldog vagyok, hogy továbbra is a Honvédnál lehetek, köszönöm ezt a lehetőséget. Nagy megtiszteltetés és egyben felelősség is ez a feladat – kezdte Djordje Kamber, aki jelenleg éppen Belgrádban vesz részt a B-licences edzőképzésen. – Az agyam már tudja, hogy vége a profi karrieremnek, de a szívem még fáj egy kicsit. Úgy éreztem, hogy sose elég a fociból, mert annyira szeretem a játékot, azonban tisztában vagyok azzal is, hogy eljött az ideje annak, hogy a második oldalon folytassam a pályafutásomat. Szóval továbbra is focizom majd, csak más módon, mint eddig.”

Djordje Kamber elárulta, alaposan átgondolta a jövőjét, sokat beszélt a klubvezetéssel is a rá váró feladatokról, és végül arra jutott, hogy a profi karrier lezárása után már előre kell tekintenie. Hozzátette, így immár testközelből láthatja majd, hogy mire van szüksége a fiataloknak, hogyan tudja az ő fejlődésüket segíteni a meccseken és az edzéseken egyaránt.

„Tisztában vagyok azzal is, hogy nem vár rám könnyű feladat, ezt a képzésen is tapasztalom, de nem félek, állok elébe az új kihívásnak – hangsúlyozta Djordje Kamber. – Egy profi labdarúgó számára ez az egyik legnehezebb feladat, hogy mihez kezd a pályafutása befejezését követően, én pedig ebben segítséget kapok a Honvédtól. A fiataloknál létezik a Felnőttprogram, ami nekik is nagy feladat és remek lehetőség, hasonló számomra ez a kihívás. Régóta gondolkoztam, hogy merre tart a pályám a profi karrier után, nos, eldőlt, hogy elkezdem az edzősködést, és biztos vagyok benne, hogy az akadémián dolgozó edzőktől is sokat tanulhatok majd. Hosszú út áll előttem, ami remélem, hasonlóan sikeres lesz, mint a profi játékosként eltöltött karrierem. Kicsit olyan érzés van most bennem, mint amikor ajándékot kap egy gyermek, sokat jelent ez a lehetőség, amivel élni is szeretnék!”"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC