nb1.hu

Az NB I 10. fordulója az edzők szemszögéből, 12 vélemény

Budapest - Dollnak nem tetszett, újpesti győzelmi kényszer.

Szombaton este az Újpest-MTK mérkőzéssel véget ért az NB I 10. fordulója. A találkozók után az edzők természetesen elmondták véleményüket. Így látta a 12 szakvezető a saját találkozóját.    PAFC-Ferencváros 0-0  Thomas Doll (Ferencváros): – Ma nem játszottunk valami jó meccset. Egyáltalán nem tetszett, hogy a támadásaink során túl sok labdát veszítettünk. A helyezkedéseink ugyanakkor jók voltak, kevés lehetőséget hagytunk az ellenfélnek kapuralövésre. Hiányoltam a tizenhatos vonalánál az erőt, a passzokat, elmaradtak a kiharcolt szabadrúgások… Az nem elég, ha jó a labdabirtoklási arányunk, de nincs bennünk elég erő, és még a labdát sem tudjuk eljuttatni a kapu elé, mert az első védő tisztázni tud a beíveléseinknél. A jövőben többet kell befektetnünk a saját játékunkba, de örülünk az egy pontnak. (fradi.hu) Robert Jarni (Puskás Akadémia): – Nagyon érdekes volt a mérkőzés, a Fradinak a végén mutatott nagy nyomása előtt nekünk voltak lehetőségeink, amit lehetett volna értékesíteni. Összességében elégedettek vagyunk, és büszkék lehetünk magunkra, hogy mi tudtuk megállítani i a Ferencváros menetelését. (puskasakademia.hu)  Honvéd-DVTK 2-1 Marco Rossi (Budapest Honvéd): – Egy küzdelmes meccset játszottunk, örülünk, hogy győztesen jöttünk le a pályáról. Nehéz meccsre számítottunk, mert az ellenfél jó játékosokból áll, még ha ma hiányoztak is néhányan. Összességében megérdemelten nyertünk, szerencséről csak abban az összefüggésben beszélhetünk, hogy szerencsés időpontban lőttük a gólokat, az ellenfélnek nem maradt lehetősége a válaszra.  Bekő Balázs (DVTK): – Ha egészében nézzük a mérkőzést, négy szabályos gól született, mégis kikaptunk 2-1-re. Teljesen másként alakult volna a mérkőzés, ha megadják Novothny Soma gólját. Semmi nem indokolta az első félidő végén, hogy hátrányba kerüljünk, sőt nekünk kellett volna előnnyel fordulnunk, azonban felálltunk belőle. Azt gondolom, hogy jól is játszottunk, nem tudom bántani a csapatot a vereségért. Kemény csata, nagy fizikai harc volt, amibe jól beleálltunk. Sajnálom, hogy a végén kihagyott a koncentráció, és elveszítettük a mérkőzést. (dvtk.eu)  Paks-DVSC 1-1  Csertői Aurél (Paks): – Jól játszottunk az első félidőben, majd kijöttünk a másodikra, és most itt a sajtótájékoztatón azt tudom mondani, hogy úgy érzem egy szabályos gólunkat nem adták meg. Ez egy kicsit megfogott bennünket, pedig kettő-nullánál nyilván más lett volna a játék. Ekkor ránk jött a Debrecen, aminek meg is lett az eredménye. Harcos mérkőzés volt, egy mély talajú pályán, amin sajnos nem sikerült győznünk, de mindkét csapat odatette magát. A játékunk jobb volt, mind az MTK ellen, és örvendetes, hogy a meccs nagy részében mi uraltuk a játékot, de az eredmény a legfontosabb. Jó lett volna nyerni! (paksifc.hu) Kondás Elemér (DVSC): – Az időjárás ellenére változatos, jó iramú mérkőzés volt, a győzelemre játszott mindkét csapat. Sajnos hamar gólt kaptunk. Eztután igen masszívan védekezett a hazai csapat. Folyamatosan voltak támadásaink, helyzeteink. A mérkőzésen leginkább a küzdelem dominált. Az első félidőben gyengébben játszottunk, ám Tisza beállásával lendületet váltottunk, veszélyesek voltak a szögleteink, ebből sikerült gólt elérni. Nagy csata volt, reális eredmény a döntetlen. (dvsc.hu)  Haladás-Vasas 1-1  Mészöly Géza (Haladás): – Nagyon jó mérkőzést játszottunk, nagy taktikai csatával. Az eredmény ismeretében bármennyire is furcsa, büszke vagyok játékosaimra, sajnos a végén kicsúszott a kezünkből két pont. Az történt a pályán, amit elterveztünk, sok jó egyéni teljesítmény volt és a beszállók is hozzátettek a játékhoz. Rendben, nem volt csilivili, látványos a játékunk, de jelenlegi helyzetünkben ez nem is lehetett reális elvárás. Kontrolláltuk a védekezést, támadásainkban is volt erő, akadtak lövéseink, nagyon sajnáljuk, hogy egy pici hibát elkövettünk a végén, amivel rögtön élt a Vasas. Már a második hazai meccsünk volt, amelyiken a végén két pontot veszítünk, aki azt gondolta, vagy nyilatkozta, hogy szerencsés csapat a Haladás az most is láthatta, ez nem így van. Sokat tettünk a győzelemért, az történt a pályán, amit mi akartunk. Simon Antal (Vasas): – Ez egy olyan mérkőzés volt, amelyen a Szombathely igazolta a tabellán elfoglalt második helyét. Az első félidőben egyik kapu előtt sem adódtak nagy helyzetek, egyik portásnak sem kellett védenie. Mindkét csapat kereste a fogást a másikon, a labdabirtoklás nagyjából 50-50 százalék körül lehetett. A hazaiak nagyon veszélyesen kontráztak, a bal oldalon Bosnjak és Halmosi jól indultak mélységből. Figyelnünk kellett, hogy hátul ne lazuljunk fel. A második félidőre valamivel jobban jött ki a Haladás, nagyon rákapcsolt, egy szép bal oldali támadásuknál rosszul helyezkedtünk ez pedig megbosszulta magát, gólt kaptunk. A cserékkel sikerült felráznunk a csapatot, voltak lehetőségeink, míg korábban több hasonló meccset elveszítettünk, ezúttal sikerült döntetlenre hoznunk. Értékes pontot szereztünk egy olyan csapat otthonában, ahonnan nehéz pontokat elvinni. Gratulálok csapatomnak. Németh Máriót a jobb oldalra vezényelte Mészöly Géza, ez az elején megzavart bennünk, de aztán a csapat hamar lereagálta, később nem volt ebből gond. (haladas.hu)  Békéscsaba-Videoton 2-0  Zoran Szpisljak (Békéscsaba): – Rengeteget dolgozott ma a csapat, minden egyes játékos maximálisan betartotta, amit kértünk tőle. Meg tudtuk fogni a Videoton három gyors támadóját, nem hagytunk nekik területet, két szép kontrával pedig meg tudtuk nyerni a meccset. Úgy érzem, kezd beérni a munkánk és lassan összeáll a csapat, gratulálok mindenkinek, megérdemeltük a három pontot. (vidi.hu) Pető Tamás (Videoton): – Bármit is mondanék, üres fecsegésnek tűnhet egy ilyen meccs után, értetlenül állok az eredmény előtt. Úgy gondolom, hogy mi próbáltuk játszani a focit, járattuk a labdát, de gólt nem szereztünk, az ellenfél pedig háromszor jutott el a kapunkig és kétszer is betalált. Kialakítottuk a helyzeteket, végigvittük a támadásokat, de a befejezéseknél rendre rosszul döntöttünk. A múlt héten remekül működött minden, ma viszont nem sikerült átlépnünk a saját árnyékunkat. (vidi.hu)  Újpest-MTK 2-2  Nebojsa Vignjevic (Újpest ): – A mérkőzés előtt már érezni lehetett, hogy nagy a győzelmi kényszer a csapaton. Próbáltam megnyugtatni őket, hogy ne ez legyen a meghatározó momentum. Érezték ezt, ennek ellenére azt láttam, hogy nem volt meg a szükséges koncentráció. Az első gól után azt hittem, hogy megnyugszunk, meg lesz az önbizalom, hogy a saját játékunkat játsszuk. Megint csak ennek ellenére elveszítettük a labdákat, elveszítettük tulajdonképpen a játékunkat. Az előrejáték nem ment igazán, mintha féltünk volna felvállalni a határozott akciókat. Ahelyett, hogy az önbizalom építésén dolgoztunk volna, inkább defenzíven játszottunk, és ezen Kálnoki és Filkor sérülései sem segítettek. Mivel rájuk már nem számíthattunk, a csapat fennmaradó része sem szívta magát tele önbizalommal, ezek fényében tehát a 2-2 reális eredménynek számít. Túl sok helyet és időt hagytunk egy jól játszó MTK ellen, ez hozta az eredményt. Természetesen sok sikert kívánok ellenfelünknek a bajnokság további részében. (ujpestfc.hu) László Csaba (MTK): – Sok kitartás és erőt kívánok Lázár Bencének. Egyik szemem sír, a másik nevet. 2-0 után felálltunk, dicséret illeti a csapatot, mert ez már második alkalommal sikerült. Ez a csapategységet dicséri. Sok helyzetet kihagytunk, pedig a 60. perc után uraltuk a játékot. Jogos büntetőből egyenlítettünk. A kihagyott lehetőségek után is hajtottam kívülről a csapatot. Élvezhetó mérkőzés volt, megosztoztunk a pontokon, de megérdemeltük volna a három pontot. Sok sikert kívánok az Újpestnek. (mtkbudapest.hu)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC