nb1.hu

Az MTK ellen a 8. csapatkapitánya debütált a Kisvárdának

Hatalmas a megtiszteltetés.

Íme, a Kisvárda beszámolója:

,,Szlobodan Szimovics az MTK elleni mérkőzésen először viselhette a kisvárdai csapatkapitányi karszalagot, ezzel ő a nyolcadik olyan futballista, aki a kezdés előtt választhatott és zászlót cserélhetett az ellenfél „csékájával”.

Lucas elhúzódó sérülése alatt Dombó Dávid lett a csapatkapitány, az ő kiesésével kellett a múlt szombatra újabb helyettest találni, akit a 32 éves szerb középpályás személyében találtak meg.

„Amikor kiderült, hogy Dávid nem tud védeni, nem gondoltam arra, hogy enyém lehet ez a tisztség – vallotta be Szlobodan Szimovics. ­– A meccs napján a közös ebédnél szólt Erős Gábor megbízott vezetőedző, hogy rám gondolt, amit köszönettel elfogadtam, egyben tudattam vele, hogy ez hatalmas megtiszteltetés a számomra. A tapasztalatom révén jöhettem szóba, illetve bízok benne, hogy valamilyen szinten példát tudok mutatni a csapattársaimnak. Még egyszer köszönöm a lehetőséget, de azt tudnia kell mindenkinek, az igazi kapitányunk Lucas, akinek a visszatérését velem együtt mindenki nagyon várja az öltözőn belül.”

A csapattársaival együtt a vasárnapi Fehérvár elleni meccsre készülő Szimó elmondta még: korábbi csapatai közül a fehérorosz Dinamo Minszkben viselhette a csapatkapitányi karszalagot. Vagyis akkor is hasonló helyzetben volt, mint most: idegenlégiósként esett rá a választás.

Lucas ebben a naptári évben elhúzódó derékbántalmai miatt már nem tud pályára lépni, szeretné, ha a téli felkészülés kezdetére teljesen rendbe jöjjön. Ő a csapatkapitányi karszalagot annyiszor viselte az NB I-ben, ahányszor tagja volt a kisvárdai kezdő tizenegynek – 81 alkalommal. Ebben a tekintetben elsősége még sokáig nem forog veszélyben."

A kisvárdai csapatkapitányi karszalagot viselték a meccsek kezdésének pillanatában az NB I-ben:

Lucas: 81

Dombó Dávid: 26

Vári Barnabás: 1

Gheorghe Grozav: 1

Gosztonyi András: 1

Tischler Patrik: 1

Hej Viktor: 1

Szlobodan Szimovics: 1

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC