nb1.hu

Az ETO válogatott játékosa Gyirmóton is kiköthet

Győr – Koltai Tamás elsősorban külföldön folytatná.

Több mint két évtized után távozhat klubjától Koltai Tamás, a Győri ETO FC saját nevelésű válogatott labdarúgója, aki elsősorban külföldre vágyik, de azt sem zárja ki, hogy jelenleg a feljutásért küzdő Gyirmótnál folytatja a pályafutását.

 

„Talán nem nagyképűség, de a harmadik vonalban még nem szeretnék futballozni. Jó néhány évem lehet még az első osztályban – mondta Koltai Tamás a kisalfold.hu-nak. Érdeklődők vannak, konkrét ajánlatom még nincs. A menedzseremmel naponta egyeztetünk ezekről. Ha már így hozta a sors, szívesen kipróbálnám magam külföldön. Május végére, június elejére eldőlhet, hogy hol folytatom.

 

 

A győri középpályás az esetleges gyirmóti lehetőségről is ejtett pár szót a lapnak.

 

„Mivel győri vagyok és sok minden a városhoz köt, ebből a szempontból előnyös lehetne. Nyilván nem csak rajtam múlik a dolog, s akár ez a megoldás is előfordulhat.”

 

Megmenekült az ETO, az NB III-ban indulhat!

 

NB II: részletes tabella és az utolsó forduló párosítása a linkre kattintva található  meg!

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC