nb1.hu

Átigazolási tervek: ennyi játékos érkezhet még a Mezőkövesdhez

Ragaszkodnak a kulcsemberhez.

A Mezőkövesd is építkezik a következő szezonra. A gárda eddig három játékost igazolt le: Sajbán Máté és Sajbán Miklós mellett Alekszandr Karnitszkij csapott a vezetők tenyerébe. Tóth László szakmai igazgató elmondta a klub hivatalos oldalának, hogy további igazolásokra készülnek.
 
"Rajtuk kívül még két játékost szeretnénk minimum, de lehet, hogy hármat. Hogy egy kicsit a Sajbán-tervérekről beszéljek, ez a két fiú már évek óta meghatározó szerepet tölt be az NB II-ben, tényleg remek teljesítménnyel rukkol elő, és úgy gondoltuk, hogy ők lehetnek azok a játékosok a második vonalban, akik meg tudják ugrani azt a lépcsőfokot, ami az élvonalban való helytállást biztosítaná. Nagy reményeket fűzünk hozzájuk, de nyilvánvaló, hogy nekik is időre lesz szükségük a beilleszkedésre, és az NB I-hez való alkalmazkodásra. A másodosztályból egyébként két-három embert kívántunk megszerezni, ebből ugyebár ketten megérkeztek, és még egy fiatal játékoson gondolkozunk. Az előző kérdésnél említett négy meghatározó játékos szerződtetése kapcsán egyet már a magunkénak tudhatunk, és még szeretnénk hármat. Ennél az egynél maradva, az volt a kívánalom, hogy egy olyan tapasztalt középpályást is igazoljunk, aki minden adott esetben tudja, hogy mikor kell a játékot gyorsítani, vagy lassítani. Ilyen játékos Alekszandr Karnitszkij, aki bőven rendelkezik nemzetközi rutinnal, korábban hazája válogatottjában is szerepelt. Reményeink szerint, ő minden szempontból nagy erőssége lehet a csapatnak, azáltal például, hogy mondjuk kilencven perc után is jó irányba haladjunk, ne legyenek itt nem várt, balszerencsés dolgok" – fogalmazott Tóth. 
 

Sorsoltak az NB I-ben – ÉLŐ KÖZVETÍTÉS – NB1.hu

Sorsoltak az NB I-ben

Tóth egyébként azt is elmondta, hogy Hudák Dávidhoz hasonlóan Tóth Bence is búcsút int a csapatnak. A kölcsönjátékosok közül Silye Erik visszatért a Fradihoz, míg Molnár Gábort szeretnék megtartani, de eddig nem dőlt el a játékos sorsa. A szakmai igazgató elárulta, hamarosan pont fog kerülni Molnár ügyének a végére. Több futballistát kölcsön fog adni a Kövesd a következő szezonban.
 
"Varjas Zoltán, és Varjas László Kazincbarcikán és Vácon folytatják a pályafutásukat, Földi Botond Dorogra kerül. Nagy Richárd marad Kaposváron, ráadásul az NB I-es újonc opciós szerződést kínált, tehát, amennyiben úgy dönt januárban, végleg megvásárolhatja tőlünk a játékost. Novák Csanád esete egyelőre még nem dőlt el, az ő kölcsönadásáról is tárgyalunk még, míg Baracskai Roland Csákváron, illetve Oláh Bálint Budafokon újabb egy esztendőt tölthet el kölcsönben" – árulta el Tóth László.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC