A Vidi kulcsjátékosai ausztrál csapat mezében

A székesfehérvári labdarúgók a meglehetősen visszafogott szezonkezdés után, a félszezon végére kiegyenesedtek, a 3. helyen zárták az őszt. A tabellát vezető Ferencvárostól ugyan fényévekre, azaz 19 pont távolságra, azonban az ezüstérmes pozícióban tanyázó Újpest FC mindössze egy egységgel áll Horváth Ferenc tanítványai előtt.

 

A piros-kékek hétfőn délelőtt orvosi vizsgálaton vettek részt, kedden és szerdán fizikai felmérések következnek, csütörtökön és pénteken pedig már jön az érdemi munka, az edzésekkel. A Videoton FC küldöttsége kedden utazik kilenc napra spanyolországi edzőtáborba, Valenciába. A csapat kapitánya, Juhász Roland már várta az első találkozást a társakkal.

 

(fotó:feol.hu)

 

„A félszezont követő szünet tökéletesen elegendő volt a feltöltődésre, az évzárót követően Ausztráliába utaztam, ahol meglátogattam barátomat és korábbi csapattársamat, Sándor Györgyöt, aki Perthben szerepel. Nem utaztam egyedül, velem tartott Kovács István és barátnője, Feczesin Róbert, továbbá Gyuri öccse, ifjabb Sándor István. Egy bajnoki meccset láttunk, a listavezető Melbourne elleni, 1-1-re végződött összecsapást. A focin kívül is akadtak remek pillanatok, például Kovács István a társaságunkban jegyezte el kedvesét. Kiskokó és párja előbb haza jött, én Feczesinnel Sydneybe utaztam, ott köszöntöttük az újévet az operaházkörnyékén. Valamint ellátogattunk az ország túloldalán található Gold Coastra is, úgy voltunk vele, ha már ennyit utazunk, a világ másik végére, megnézünk Ausztráliából, amennyit csak lehet.”- mondta a védő a feol.hu-nak.

 

A válogatott védő elmondta, a tavalyi szezonban annyi gondot okozó sérülése már a múlté, egészségesen és önbizalommal telve várja a tavaszi szezonkezdést. Reméli, a Vidi a dobogón végez és megnyeri a Magyar Kupát, a válogatott pedig jól szerepel az Eb-n.

 

Vanczák Vilmos valószínűleg nem lesz a DVTK játékosa

 

Sváb Dániel a Bp. Honvéd csapatával kezdte meg a felkészülést

 

Szalai Ádám magára öltötte a Hannover mezét

Legfrisebb híreink