nb1.hu

A Vasast verő ciprusiakkal ikszelt a Honvéd

Telki – Közelebb álltak a kispestiek a győzelemhez.

Az őszies, hideg, csapadékos időjárás ellenére, tökéletes talajú pályán lépett pályára a Honvéd az első edzőmeccsén. A kispestiek ellenfele az az Apollon Limassol volt, amelyik gárda pár napja a Vasast verte 2-0-ra. A ciprusiak most is jól futballoztak, a 34. percben tizenegyesből megszerezték a vezetést, majd kilenc egységgel később, Erdélyi révén, szintén tizenegyesből egyenlítettek a budapestiek.     A szigetországiak a második félidőben kapufát is rúgtak, de a Honvéd sokkal közelebb állt a győzelemhez. Mindkét félidőben a magyar csapatnak volt több gólszerzési lehetősége, de a helyzetek kihasználásával még hadilábon álltak Rossi-játékosai. Fontos megjegyezni, a Honvéd két azonos sorral állt fel a meccsen, azaz nem a komplettnek gondolt kezdőcsapat játszott. A Honvédban két próbajátékos lépett pályára. Alabi Rasheed (a mezyőn egyik legjobbja volt) korábban a ciprusi Ominiában játszott, legutóbb a portugál másodosztályban futballozott, míg a chilei Ramirez Franco Ausztráliában futballozott. Felkészülési mérkőzés Budapest Honvéd-Apollon Limassol 1-1 (1-1)G.: Erdélyi (43. – 11-esből) Honvéd Első félidő: Kemenes – Ikenne-King, Baráth, Alabi, Fejes – Gazdag, Hidi, Vécsei – Ramirez, Erdélyi, IhrigMásodik félidő: Horváth A. – Botka, Ignjatovics, Alabi, Erdős – Nagy G., Göblyös, Csábi, Ramirez (Kristi) – Prosser, Pantovics

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC