nb1.hu

A következő szempontok alapján igazolt a Fradi – részletek

Megszólaltak a listavezető legfontosabb elöljárói.

Hatodik alkalommal rendezték meg a Fradi  bérletesei és támogatói számára az FTC Szakmai Napot.

Több témában tartottak előadást, amelyet Kubatov Gábor és Igaz András, a Groupama Arénát üzemeltető Lagardére Hungary Sport Kft. ügyvezetője, nyitott meg. Szót kapott Orosz Pál, Sergei Rebrov vezetőedző, Hajnal Tamás sportmenedzser, Prukner László utánpótlás szakmai igazgató és Bali Péter erőnléti edző. Az előadók témáinak egy-egy érdekes meglátása így hangozott:

Kubatov Gábor, az FTC elnöke: ,,Nagyon örülök, hogy meg tudom köszönni Önöknek azt a bizalmat, amit belénk fektettek. Hiszen Önök, a bérleteseink, az FTC Üzleti Klub tagjai, a skybox-tulajdonosok, akik előre odaadják nekünk a pénzüket, pedig a performanszt még nem is látták. Ezt a bizalmat úgy szeretnénk meghálálni, hogy beavatjuk Önöket a titkainkba, ha elmondjuk azt a tudást, amit megszereztünk, ha elmondjuk a gondolatainkat a futballról. Emiatt is ilyen exkluzív ez az esemény."

Igaz András, a Lagardére Hungary Sport Kft. ügyvezetője: ,,Bizonyos értelemben a Groupama Aréna is egy szakosztálya a Fradinak. Ránk is igaz, amit Elnök úr a szilveszteri köszöntőjében kiemelt, hogy ha a futballnak jól megy, akkor nekünk is jól megy. Utóbbit bizonyítják a rendezvények számai, a partnerek elégedettsége és a gazdasági mutatók. 2019-ben az FTC bajnoki és kupamérkőzésein kívül a válogatott találkozóinak, a Magyar Kupa döntőjének és az UEFA Női Bajnokok Ligája döntőjének is otthont adtunk. 2019-ben 30 mérkőzést rendeztünk összesen, ha a nemzetközi mérkőzésekkel kapcsolatban sokszor emlegetett edzésnapokat is hozzávesszük, akkor ez 42 napot fedett le. Több mint 36 ezer ember fordult meg a Groupama Arénában, majdnem minden napra jutott egy esemény. Két mérföldkőhöz is érkeztünk az előző évben: ötéves lett a stadionunk és megtartottuk az 1000. vállalati rendezvényt. A stadion él: a Fradi eseményein kívül is számos rendezvény van, a partnereink pedig elégedettek, hiszen rendszeresen visszatérnek."

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról – Rebrov és Sannino az igazolásokról beszélt – NB1.hu

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

Sergei Rebrov, az FTC labdarúgócsapatának vezetőedzője: ,,A Ferencváros már számomra is egy családot jelent. Minden szurkoló máshogy szereti a focit, és másfajta futballt szeretne látni, de nekem kell megtalálnom, hogyan játsszunk. Minden tiszteletem a szurkolóké, mert mindig mellettünk álltak. Persze, tudom, hogy nem elégedett a fél stadion, ha hátrapasszoljuk a labdát. De a pályán sokkal erősebbek és egységesebbek tudunk lenni egy-egy ilyen szituáció után. Ha egy hátrapassz helyett elveszted a labdát, nem maradsz egységes, az ellenfélnek kontrára adsz esélyt, és gólt kaphatsz. Az én dolgom, hogy elmagyarázzam a játékosoknak, milyen lépés miért fontos a játékunkban.

Folyamatosan elemeztük a játékunkat Tamással is, azt is megnéztük, és összevetettük az idei statisztikai adatokkal, hogyan játszottunk az előző szezonban. Ez alapján erősítettünk a télen. Azt láttuk például, hogy nem voltunk elég agresszívek az előző idényhez képest, nem voltunk eleget az ellenfél területén, nem szereztünk ott elég labdát, ezért erősítettük meg a középpályánkat.

Minden poszton konkurenciaharc van, és örülök, amikor látom, hogy a játékosok miként mennek ki a pályára. Persze, hibáznak, mint mindenki a saját területén. De mi azt vizsgáljuk, hogy ki, mit tesz a hiba után, illetve, hogy tanul-e belőle. Ha ismét elköveti ugyanazt a hibát, amit már átbeszéltünk, az baj. Ha nem teszi bele magát minden meccsbe, minden edzésbe 100 százalékosan, az is. De azért van konkurenciája, hogy ilyenkor betegyünk egy másik labdarúgót a helyére. Örülök annak is, amit a felkészülés során láttam, ugyanis nem arról volt szó, hogy ha valaki nem játszott eleget, akkor elment, hanem hogy harcolt a helyéért.

Az előző csapataimmal folyamatosan játszottam a nemzetközi kupában, és nagy öröm volt, hogy ez itt is összejött az első évemben. Nagy siker, hogy ehhez négy körön jutottunk túl, ilyenben még nem volt részem. Most már mindenki vissza akar térni a csoportkörbe, nekem az a feladatom, hogy ha visszakerülünk, ne turisták legyünk ott, mint ahogy most sem azok voltunk. De most nem az EL-re vagy a BL-re kell koncentrálnunk, hanem az NB I-re, mert bárki bármit mond, ez egy erős liga, és nagyon nehéz minden egyes edzésen, meccsen teljesen fókuszálnod.

Azt szeretném, ha a szurkolók büszkék lennének. Nem személy szerint rám, hanem erre a csapatra. Megígérhetem, hogy minden erőnkkel keményen fogunk dolgozni ezért a családért."

Hajnal Tamás, az FTC labdarúgócsapatának sportmenedzsere: ,,A legfontosabb feladatom, hogy kapocs legyek az FTC vezetősége és a szakmai stáb között. Ezért nagyon szoros kapcsolatban vagyok Sergei Rebrov vezetőedzővel, de egyben az FTC vezetőségével is, Kubatov Gáborral, Nyíri Zoltánnal, Orosz Pállal, Berzeviczi Attilával. Olyan együttműködést kell kialakítanom, hogy sikeresek tudjunk lenni. Az, hogy egy csapat hogyan teljesít, sok komponensből tevődik össze. A vezetőedzőé persze a végső döntés, de elengedhetetlen, hogy a különböző részlegeknek megfelelő legyen a kommunikációja. Ha például van egy sérülés, akkor minél előbb meg kell tudnunk, mi a diagnózis, milyen kezeléseket kapjon a játékos, hogyan történjen a regeneráció, és aztán abból a labdarúgó miként képes visszatérni a mindennapos munkába. Ez egy csapatmunka. Az átigazolások terén is mindig közös döntést hozunk. Egy-egy igazolás esetében pedig fontos, hogy sokszor türelmesek legyünk. Itt volt Isael példája, aki néhány hónapot követően teljesített úgy, amire azt mondtuk, hogy ez az az Isael, akit mi korábban meg akartunk szerezni. Hasonlóan türelmesnek kell lennünk most például Lodicóval is, aki Dél-Amerikából érkezett hozzánk, teljesen új csapat, új nyelv, új kultúra fogadta.

Egy játékos leigazolásánál az egyik tényező mindig a szubjektív vélemény, amit látunk a videón. A másik a számok, az analizálás. Hihetetlen mennyiségű adat áll a rendelkezésünkre.

Most már együttműködünk egy olyan céggel is, amely egy-egy labdarúgóval kapcsolatos óriási adatmennyiségből játékosprofilokat állít elő egy algoritmus segítségével. Mi megfogalmazzuk például, hogy olyan játékost akarunk keresni, aki (1) a pálya bizonyos területén kiemelkedő százalékban passzolja pontosan előre a labdát, (2) a pálya megfelelő zónájában kéri el a labdát – azaz, ezzel kiszűrjük az „alibi” labdaelkéréseket például a pálya hátsó részén – és (3) a cselezésben is jó.

Ezek alapján a szűrők alapján az egész világból megmutatja nekünk a program a játékosokat. Olyan előszűrést végez, ami után mi már hatékonyabban tudjuk végezni a munkát. Persze ezt aztán a videós és személyes benyomásokkal is össze kell vetni."

Prukner László, utánpótlás szakmai igazgató: ,,Tavaly arról beszéltem, hogy intelligens, játékintelligens játékosokat szeretnénk a Fradi számára adni. Ehhez állapítottuk meg, milyen folyamatokon kell végigmenni, hogy ez megtörténjen. A gyerekeket nem mostanra, hanem 5-10 évvel későbbre kell felkészítenünk. Ugyanakkor nehéz megmondani, mi az a trend, ami meghatározza a jövőben a labdarúgás fejlődését. A francia válogatott 2018-ban például a kontrajátékkal nyert vb-címet, rá egy évre a Bajnokok Ligája elődöntőjében olyan csapatok voltak – például az Ajax vagy a későbbi győztes Liverpool -, amely nagy pressinggel, letámadással játszott. Egy éven belül két teljesen eltérő trend vezetett eredményre. Ha tehát mereven egy sablonra képezzük a gyerekeket, nem lehetünk sikeresek. A jövőben szeretnénk előrébb lépni a gyerekek kiválasztása terén. Például akik nem felelnek meg annak, hogy nyomás alatt teljesíteni kell, vagy éppen nehezen tanulnak, akkor lehetnek bármilyen ügyesek is, de nem szerződtetjük őket. Ezeket különböző módon, például pszichológussal, vagy coach-csal fel lehet mérni.

Vannak a különböző korosztályokra nézve alapelveink, amelyeket támadásban, védekezésben be kell tartani. Például, hogy az alsó korosztályban fel kell ismerni bizonyos játékhelyzeteket, ezeket aztán fejleszteni kell a későbbiekben, majd a mérkőzésen is alkalmazni kell tudni."

Bali Péter, az FTC labdarúgócsapatának erőnléti edzője: ,,Sokszor látjuk a televízióban is, hogy kiírják, mennyit futott egy csapat, ezeket szeretném értelmezni, kérdéseket felvetni ennek kapcsán. Az előző szezonban a Fradiban 115.150 métert mozogtak a játékosok meccsenként, míg az NB I-ben 113.909 volt az átlag. Különböző topcsapatok Bajnokok Ligája-mérkőzésein ugyanez a szám így nézett ki: Real Madrid 106.000 méter, Liverpool 111.000, Napoli 110.000, Manchester City 89.000, Bayern München 109.000, Barcelona 105.000 stb. A lényeg tehát nem feltétlen az, hogy sokat fuss, hanem hogy mindig jó helyre fuss. De nemcsak emiatt kell fenntartásokkal kezelni az összfutómennyiséget.

Hogyan néz ki ugyanis egy meccs a futást tekintve? Egy mérkőzés 77 százaléka séta vagy lassú futás a nemzetközi futballban, és mindössze 1%-a sprint. A Premier League-ben megvizsgáltak hat szezont, hogy miként változott a teljes futómennyiség. Abszolút minimálisat. Viszont a sprintek és a magas intenzitású futások száma már 35%-ban magasabb lett. Utóbbiak tehát már jóval jobban befolyásolhatják az eredményességet.

A futball intenzitását ezek határozzák meg: sprint, magas intenzitású futás, rövid irányváltás, megindulás, a mérkőzés átlag sebessége. Nem attól lesz nagyobb iramú egy mérkőzés, hogy többet futunk, hanem attól, hogy a magas intenzitású futásban, illetve a többi faktorban nagyobbak a számok, nem beszélve a labda sebességéről."

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója: ,,A siker önmagában sohasem teher, vagy ha teher, akkor édes teher. Visszatértünk a nemzetközi porondra, sok fiaskó után sikerült megugrani ezt a szintet. 14 mérkőzést játszottunk, összesen 2 vereséget szenvedtünk, ez fantasztikus eredmény. Idegenben ráadásul végig veretlenek maradtunk. Az idei cél az volt, hogy csoportkörbe kerüljünk, a további pontok bónuszok voltak, hiszen ez volt az első csoportkörös évünk. Senki sem gondolta volna, hogy egy gólon múlik majd a továbbjutásunk. Játszottunk a CSZKA Moszkvával, amely nagyon magasan van rangsorolva, és egy éve oda-vissza verte a Realt, abból a csapatból kilencen játszottak ellenünk is.

A BL-csoportkörben játszó csapatok jóval előttünk járnak. Persze mindig az lesz a célunk, hogy odakerüljünk. De fontos reális célokat is kitűzni. A BL-ben nagyjából ötször annyi pénzt lehet keresni, de a Fradi jelenlegi hátterével egy tipikus EL-csapat.

A játékosértéket tekintve a mi keretünk 25,4 millió euró, a Ludogorecé 52.1, a CSZKA 135, az Espanyol 148 millió. Azért mondom ezeket a számokat, mert mindenki azt mondja, mennyi pénz van a Ferencvárosnál. Ahhoz azonban, hogy ilyen eredményeket érjünk el rendszeresen, ahhoz az előbb említett csapatok szintjére kell eljutni. A pénz alapvetően meghatározza azt, milyen sikereket lehet elérni hosszú távon.

Persze mindig lehet bravúrt elérni, mint amit mi is elértünk, hogy négy pontot szereztünk a CSZKA ellen két meccsen.

Szegény rokonként voltunk kicsit kezelve, de nagy meglepődések voltak a meccsek végére. A második találkozóra már senki sem úgy készült ellenünk, mint az elsőre. A szezon előtt a 292., jelenleg a 135. helyen állunk az UEFA ranglistán, ez is óriási előrelépés. Emellett emelkedett a koefficiensünk is, most 9-es, amivel a BL első körében kiemeltek lehetünk, és az EL 1., és talán második körében is."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC