nb1.hu

A játékosok vagy az edző hibája? Interjú Szerhij Rebrovval

Nem változott a szakvezető véleménye.

Magabiztos előnyre tett szert a Ferencváros a Kisvárda elleni kupameccsen a 2-0-s győzelmének köszönhetően, de az első és a második félidőben két különböző FTC-t láthatott a nagyérdemű. Mint a mérkőzésről készült elemzésünkben írtuk, a szünet előtt nem voltak túl motiváltak a Fradi-játékosok, míg a fordulás utáni látottakra lehet építeni. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Szerhij Rebrov vezetőedző is hasonlóan vélekedett.
 
És a véleménye nem változott csütörtök kora délután sem, amikor az nb1.hu-val beszélgetett.
 
Megbeszélte a játékosaival az első félidőben mutatott teljesítményüket és játékukat?
A szünetben és a meccs után is beszéltem a srácokkal. Mondtam nekik, bárki ellen játszunk, az első perctől koncentrálnunk kell. Főleg, ha hazai pályán kell bizonyítanunk, mert akkor még nagyobb erőt, energiát és potenciált kell mutatnunk mind a támadásban, mind a védekezésben. A Kisvárda ellen ezeknek nem voltak jelei az első félidőben. Feltehető a kérdés, ez a játékosok vagy a nem megfelelő felkészítés hibája-e.
 
Újpesten és Debrecenben is a legvégén kaptak gólt. Minden rendben van a koncentrációval?
Ha megvan az első gól, sok játékosnál eldől fejben, hogy visszaállnak védekezni, ami, idő után, visszaveszi a magabiztosságukat is. Mindig mondom nekik, a második gól után lehet egy kicsit visszább zárni, ha már azt kell tenni mindenképpen a játék menete miatt, de az első után még semmiképpen. Ha eggyel megyünk, úgy kell játszanunk és figyelnünk tovább, mintha még nulla-nulla lenne az állás.
 
A Fradi-szurkolói is mindig azt szeretnék, ha nyerne a csapatuk. 
Nem vagyunk a Barcelona, sajnos veszítünk el meccseket, annak ellenére, hogy mindig a legjobb tudásunk szerint próbálunk teljesíteni. Az a legfontosabb, hogy mindenki, aki a Ferencvároshoz tartozik, az fogjon össze, egy irányba akarjon húzni a klub sikerei miatt.
 
Bőven érkeztek a télen új játékosok a klubhoz, elsősorban azért, hogy a nyári, nemzetközi mérkőzésekre be tudják már őket építeni a csapatba. Hogy haladnak ezekkel a folyamatokkal emberileg- és szakmailag?
A célunk tényleg az, hogy a kvalifikációk előtt építsük be a játékosokat. Ha ez sikerül, akkor könnyebben vághatunk majd neki a feladatainknak a nemzetközi porondon, mintha két-három héttel a kupameccsek előtt érkeznének meg a kiszemeltek. Addigra játékban és emberi tulajdonságaikban is összeszokhatnak, megismerhetik egymást.
 
A fiatal Csonka András és az egyik téli sztárigazolás, Isael is a kezdőcsapat tagja volt a Kisvárda ellen. Mennyire elégedett a mutatott teljesítményükkel?
Andrisnak profi a hozzáállása, nagy jövő előtt áll a Ferencvárosban, ám ehhez továbbra is alázattal, szorgalmasan, türelmesen kell dolgoznia. Isaelnek elmondtam, hogy sztárként tekintenek rá és nagyon nagyok az elvárások vele szemben. Még nincsen száz százalékos állapotban. Két hete van itt, előtte két hónapos pihenője volt, de fokozatosan kerül egyre jobb erőbe és formába. Mérkőzésről-mérkőzésre, edzésről-edzésre rukkol elő jobb teljesítménnyel.
 
A sérült Otigba és Szpirovszki felépülése hol tart?
Előbbi nemrég operáción esett át, idő lesz, mire felépül, Szpirovszki edz, de nem a csapattal.
 
A Puskás Akadémia elleni meccs előtt mi az, amire a leginkább felhívja majd a játékosai figyelmét?
Az, hogy remek játékkal nyertek a Vidi ellen, valamint arra, hogy jó játékosok alkotják.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC