nb1.hu

A Fradi fiatalja elárulta, várják vissza a fanatikusokat

Budapest – A tehetség szerint, ha nem megy úgy a csapatnak, ők mindig tudnak segíteni.

Minden futballszurkoló előtt ismert, hogy akár már hétvégén, Debrecenben (a vendégszektorba még kötelező a szurkolói kártya a hét eleji állapotok szerint) bajnok lehet a Ferencváros. De az biztos, hogy a következő hazai meccsen ünnepelni akarnak a zöld-fehérek. Méghozzá az aranyérmeseket. Vagy úgy, hogy már a meccs előtt is, mondjuk a bevonulásnál, de a lefújás után mindenképpen. A kérdés az, mennyi fanatikus lesz ott a találkozón. Mint ismeretes, az FTC elnöke a héten jelentette be, hogy felfüggesztik a kitiltott szurkolók büntetéseit. Sokan reménykednek benne, további megegyezések lesznek a felek között. Kubatov Gábor egyébként azt mondta a minap: „Se én, se a szurkolók nem akarnak tort ülni a másik felett"!

 

– Nagyon örülnénk neki, ha létrejönne a megegyezés, Nagyon fontosak számunkra a szurkolók, örülnénk neki, ha minden mérkőzésen ott lehetnének. Ha nem megy úgy a csapatnak, akkor bármikor tudnak segíteni buzdításukkal – vélekedett a Fradi fiatalja, Nagy Domonik a klub mai sajtótájékoztatóján a Sportvilág jelentése szerint.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC