nb1.hu

A Fradi edzője a szurkolókról is véleményt mondott a sima diadal után

Megszakadt a listavezető gyengébb sorozata.

Két nyeretlenül megvívott bajnoki után újra három pontot szerzett a Fradi a bajnokságban. A listavezető a Puskás Akadémiát győzte le 4-0-ra, érdekesség, hogy a zöld-fehérek mindegyik gólja a második félidőben született. A második játékrészt két gyors találattal indította az FTC, Nguen az 58. percben 3-0-ra módosította az állást, a végeredményt pedig Szignyevics állította be a hajrában. A Puskás pedig hiába kezdte a MOL Vidi elleni bravúros sikerrel a tavaszt, zsinórban harmadszor szenvedtek vereséget a felcsútiak az NB I-ben. 
 
Rebrov az első félidővel kapcsolatban elmondta, akkor is dolgoztak ki helyzeteket, de ezeket még nem tudták gólra váltani. A drukkerekkel kapcsolatban pedig elmondta, nagy támogatást kaptak tőlük.
 
"Nagyon komolyan felkészültünk a Puskás Akadémiából, tudtuk, hogy mit fog játszani az ellenfél. Az első félidőben is sok helyzetet dolgoztunk ki, de akkor még nem sikerült betalálni, előfordul az ilyen. A második játékrészben aztán a gólok is jöttek, akár többet is szerezhettünk volna. Örülök a három pontnak, megérdemelten nyertünk, de ezt a mérkőzést is rögtön le kell zárnunk. A szurkolók jó játékot láthattak, akkor sem volt füttyszó, amikor hátrakerült a labda. Nagy támogatást kaptunk, amit meg is érdemeltek a játékosok" – fogalmazott a tréner, aki hozzátette a Kisvárda elleni kupameccsen valószínűleg lesznek változtatások a kezdőcsapatban. Rebrov a szünetben arra hívta fel a játékosai figyelmét, hogy a Puskásból többen is elfáradtak, így nagy intenzitást kért a tanítványaitól. 
 
A Fradi nem tudta növelni az előnyét a táblázaton, mivel a fő kihívó MOL Vidi is nyert, így maradt a 6 pont különbség a két gárda között. A Fradi a következő fordulóban szintén hazai környezetben lép pályára, a DVTK érkezik a Groupama Arénába.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC