nb1.hu

A felcsúti edző sem tudott mit mondani a Kassai által befújt 11-esről – videó

Furcsa mérkőzést látott.

Nagyon fontos három pontot szerzett meg a Puskás Akadémia a DVSC 2-0-ra történő legyőzésével, (a felcsútiak először győzték le a hajdúságiakat). Pláne annak tudatában, hogy a felcsútiak a következő fordulóban a Diósgyőr vendégei lesznek.
 
Mint a meccs előtt megírtuk, az első négy tavaszi fordulóban az első négy helyezett ellen játszottak eddig Radoki János tanítványai, akik a Vidit legyőzték, de a másik három élcsapattól vereséget szenvedtek. Az ötödik Lokit ellen viszont megszerezték a három pontot, méghozzá úgy, hogy az első találatuk tizenegyesből született. Érdemes megnézni a jelenetet, mert Radoki azt mondta a meccs után (ugye tört magyarsággal, de magyarul nyilatkozik), hogy nem látta pontosan az esetet, és a jelek szerint, a felvételt közzétevő M4 Sport és a helyszíni riporter sem tudott dönteni.
 

Radoki egyébként a mérkőzés utáni értékelésében arról mesélt, hogy keveset volt a labda a földön, megdicsérte a Loki támadó kettősét, akik ellen nagyon nehéz volt játszani, majd reális értékelést adott saját játékosai teljesítményéről:
 

„Furcsa mérkőzés volt, a labda sokat tartózkodott a levegőben, és keveset a pályán. A focit a földön kell játszani. Nehéz volt a két debreceni éket letámadni, Takács és Avdijaj is jól fejelnek. Az első félidő első felében keveset volt nálunk a labda.. Ma több gólhelyzetünk volt, mint az ellenfélnek. A második félidő elején gyorsabban játszottunk. A tizenegyesünk után volt még 5 percünk, amikor jól játszottunk, utána visszaálltunk védekezni. A második gólunk szép volt, kontrából szereztük. Pontosabb és tempósabb játékot várok, a csapat hajtott, figyelt. Sokat dolgozik az együttes.”
 
Radoki fontosnak tartotta megjegyezni, hogy egygólos előny birtokában ő nem azt szeretné, ha a csapatta arra várna, hogy akkor mihez kezd ezután az ellenfél, hanem mindent megtenne azért, hogy megszerezze a második és a harmadik gólját.
 
A Puskás Akadémia a sikere miatt nyugodtabban dolgozhat a héten, ha viszont Miskolcon is megszerezné a három pontot…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC